Browse By

árpád utca címkével ellátott cikkek

HIHETETLEN! Újra élet költözhet a Fenyő Áruházba!

Közel 10 év után végre kimondhatjuk: ismét élet költözik a Fenyő Áruházba Sopronban. 2011 végén megjelent cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy akkor teljesen kiürült az áruház, az utolsó mohikánok, az órás és a kulcsmásoló az Ikva Áruházba költöztek át, és azóta is ott működnek.

Nagyszerű murvás parkoló lett a parkolóház helyén

A korszakos fejlődés nem áll meg, hétfőn birtokba vehették a gépjárművezetők a még fel nem épült parkolóház helyén létesült ideiglenes, murvás parkolóhelyet. Dr. Fodor Tamás polgármester elmondása szerint “jelképes” összegért lehet itt parkolni, mondjuk nem tudom, hogy a 315Ft, azaz 1€ per óra tényleg jelképes

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Nyugalom, lesz parkolóház. Csak még pár hónapot várni kell, ugyanis épp zajlik a parkolóház kivitelézésre vonatkozó közbeszerzési eljárás indítása. A közbeszerzés lebonyolítása pár hónapot vesz igénybe, az eredményhirdetés után kezdődhetnek meg az épület konkrét munkálatai. A régészeti eljárás, melynek összköltsége mintegy 100 millió forint volt,

Késik, de lesz parkolóház az Árpád utcában

Az Árpád utcai parkolóház megépül, semmi kétség. Ez lesz Sopron első igazi parkolóháza, amit egyesek pozitívan, mások kevésbé pozitívan értékelnek. Egyrészt valamelyest enyhíti majd a tágabban vett belváros parkolási helyzetét, másrészt viszont negatív hatással is lehet bizonyos utcákra, hiszen a több parkoló még több autót

Egyik kedvenc fotótémám: a kiáradt Ikva

Mennyi ilyen képgalériám van… És mennyi is lesz még. Sopron és a térség meghatározó vízfolyása az Ikva, akkor is, ha az év legnagyobb szakában kicsi a vízállás. Ha viszont jelentős mennyiségű csapadék hullik, akkor következik be az, amit a következő képeken látni fogtok: Sopronnak saját

Jött a dózer…

…és letarolt mindent a régi mentőállomás helyén, az Árpád utca és Tűzoltó köz által határolt telken. Az ásatási munkálatok nem tudom, hogy haladnak, egy jó hónapig semmi sem történt, ette a gaz az egész környéket. Most viszont kivágták a még megmaradt fákat, elhordták a földkupacokat,

Ez történt a lakossági fórumon

A hétfőn megtartott soproni lakossági fórumnak négy főbb témája volt: Az Árpád utcába tervezett parkolóház A Paprét rendbetétele A Széchenyi tér felújítása A Bella Lajos utcai óvoda kialakítása (videók a cikk alján!) A parkolóház 4 szintes lesz, 240 parkolóhellyel. Mivel parkolóházról beszélünk, olcsóbb üzemeltetése lesz,

FIGYELEM! Lakossági fórum Sopronban!

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata LAKOSSÁGI FÓRUMOT tart az alábbi témákban: Árpád utcában (volt mentőállomás területén) parkolóház építésének tervezői, szakmai ismertetése Paprét revitalizációjának tervezői, szakmai ismertetése Széchenyi tér revitalizációjának tervezői, szakmai ismertetése Balfi utcában új óvoda építésének tervezői, szakmai ismertetése Helyszín: Liszt Ferenc Konferencia és

No Thumbnail

Nem hulladéklerakó már a Giczy köz

Végre, több évtizednyi hanyatlás, és meg nem valósult tervek után épül valami a Giczy közben. Volt itt szó gyalogos mellett közúti hídról is, most (jópár hónapja) mégis ház épül, ami a kihelyezett tájékoztató tábla szerint jövő áprilisra készül el. Érdekesség, hogy a közben középen található