Browse By

átadás címkével ellátott cikkek

Átadták az új soproni fedett uszodát

Mivel a rendezvény ez alkalommal is a (nem kormányközeli) nyilvánosság kizárása mellett történt, ezért csak az épület külsejéről tudunk fotót publikálni. Azért örülünk, hogy annak idején az alapkőletételre még meghívtak minket.

Megnyílt az INTRO bevásárlóközpont Cinfalván

8000 négyzetméter vásárlóterület, 12 üzlet és vendéglátóegység, 400 parkoló, rengeteg kerékpártámasz, ez néhány adat a ma átadott INTRO Shopping Centerről. A Sopront Béccsel összekötő 16-os főút mellett húzták fel Cinfalva (Siegendorf) határában, nagyjából egy év alatt az új üzletközpontot, mely az üzemeltetők nem titkolt szándéka

Dorko üzlet nyílt Sopronban

A Dorko, vagy DRK egy magyar ruházati márka. A különlegességét az adja, hogy minden egyes terméküket egy magyar művész tervezi, akinek alkotásai mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A Dorko-nál olyan művészeket kérünk fel a kreatív tervezésre, akik kitűnnek a tömegből, akik meg merik mutatni

Meg nem írt cikkek 2015: Új esetkocsi a Soproni Mentőállomáson

Az OMSZ tavaszi közbeszerzésen 32 új esetkocsit vásárolt, ebből 1 került Sopronba. A mentőautó átadására december 11-én került sor, a Soproni Mentőállomáson. A gépjármű típusa Mercedes Sprinter II 316 CDI, és az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítvány jóvoltából összkerék meghajtású lett. A kocsi, és a felszerelés

No Thumbnail

Végre átadják a Várkerületet

Szinte alig hiszem el, de ez az alkalom is elérkezett, a Várkerület-felújítás I. ütemének befejezése alkalmából ünnepséget tartanak egy nappal a Hűség napja előtt, azaz December 13-án Vasárnap. Koncertek, séta, meg minden egyéb lesz, de beszéljen helyettem az alábbi plakát:

Átadták a Fertő menti kerékpárút hiányzó szakaszát

Bár még teljesen nem készült el, ma délelőtt átadták a Fertő menti kerékpárút (EV13, B10) eddig hiányzó szakaszát Fertőrákos és Sopron-Balf között. Kerékpározni eddig is lehetett, csak lent a 8526-os számú úton, most azonban egy “Güterweg” jellegű új szakaszt adtak át, melyről egyébként mi is

Emléktáblát avattak a GYSEV pályaudvaron

A Sopron-Szombathely/Szombathely-Nagykanizsa vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak szerda reggel a soproni GYSEV pályaudvar 1. vágányának peronján. A vasútvonal a Déli vasúttársaság üzemeltetésében 1865-ben került átadásra a Bécs-Sopron-Szombathely-Nagykanizsa vasútvonal részeként. Sopron és Szombathely között a vonalat 2001 óta, Szombathely-Zalaszentiván között 2011 óta üzemelteti a

Új játszótér a Makó utcában!

Saját forrásból, több mint 14 millió forintból épített korszerű játszóteret az Önkormányzat. Az 500 négyzetméteren parkosítást és füvesítést is végzett. A játszótéren hét darab játszóeszköz (mászóka, karusszel, játékvár, kétüléses hinta, mérleghinta, kosárjáték, homokozó) továbbá 3 fémszerkezetű pad és 2 fém szemetes található. A játszótér kivitelezése

No Thumbnail

Emléktáblát avattak

A jelenlegi városvezetés részvétele nélkül adták át a Boros Liána emléktáblát, az Új utca 18-as számú lakóház homlokzatán. A Soproni Zsidó Hitközség és Walter Dezső finanszírozása által megvalósult plakettet 12 előtt pár perccel avatta fel Walter Dezső, volt soproni polgármester, és Tárkányi Sándor, a soproni Kulturális Örökségvédelmi Iroda műemlék-felügyelője ,