Browse By

balfi út címkével ellátott cikkek

Három jobb hely egy Burger Kingnek Sopronban

Januárban mi is megírtuk, hogy Burger King gyorsétterem nyílik Sopronban. Akkor már ki is derült, hol fog megvalósulni az étterem: az AlphaPark bevásárlóközpont mellett, közvetlenül a KFC-vel szemben, a Győri út túloldalán épül majd az új étkezde. A Cyberpress most azt írja,  hogy a 2020.

Fedél nélkül

Néhány hete szokatlan látvány fogadja azokat, akik a Szeder utca/Balfi utca kereszteződésében járnak. Az egyik háznak ugyanis lebontották a tetejét, a konténer pedig olykor a teljes járdát elfoglalja, ezért fokozott figyelemmel kell közlekedni az útszakaszon. A lebontott tető egyébként érdekes lehetőséget biztosított fotók készítésére is,

Szabad az út, újra járható a 84-es

Szerdán még kisebb forgalomkorlátozásokkal, most viszont már teljes mértékben járható a 84-es számú főút Sopron belterületi szakasza. A Szent Mihály körforgalom és a Balfi úti körforgalom valamivel több, mint 2 hétig volt részlegesen lezárva a forgalom elől, ez idő alatt jelentős torlódás alakult ki a

Az egész várost érdemes autóval elkerülni (irónia)

A 84-es főút soproni belterületi szakaszának egy részét épp aszfaltozzák. Egészen konkrétan a Szent Mihály-körforgalomtól a Balfi úti körforgalomig félpályán haladhat a forgalom, a Győr/Balaton felé közlekedőket a Híd utca-Balfi út útirányra terelik péntek óta. Emellett persze a Kelénpatak felé jelenleg még bonyolódó forgalom is

Kattant a bilincs: elfogták a felnitolvajokat

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozást folytat B.-H. Sándor 29 éves és Cs. Gergő szintén 29 éves ajkai lakosok ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrségre érkezett bejelentés 2017. május 7-én arról, hogy az előző nap éjszakáján ismeretlen tettesek Sopronban, a Balfi úton lévő parkolóban

Botrány! Zárt udvarból lopták el az autók felnijeit

Mikor az észak-magyarországi ismerősömnek mutattam a képeket, ő sem tért magához. Azt mondta, ilyen még náluk sincs. A Facebookon terjed két fotó, melyen egy gépjármű látható, kerekek nélkül. De mi történhetett az autóval? Elképzelhetetlennek, mi több, hihetetlennek hangzik, de Sopronban, egy zárt udvarban szerelték le

Vajon mi épül itt?

Lelövöm a poént: egyelőre semmi. Nem, nem társasház. A Balfi út és 84-es főút körforgalma mellett kezdték elplanírozni az egyik területet, ahol eddig egy mesterséges domb állt, benőve növényzettel. Információink szerint egyelőre nem terveznek építeni ide semmit. Állítások szerint a 90-es években az elkerülő út

Politika-plakát-vélemény háború ismét

Emlékszünk még erre? Tavasszal valaki véleményt nyilvánított egy Brüsszelnek üzenős uszító reklámplakát alján. Akkor rövid időn belül eltüntették a plakát szövegbővítését, mely egyébként a forrás oldalon, azaz a 168ora.hu -n sem érhető el. Itt viszont megcsodálható. Most ismét hasonló eset történt, hasonló helyszínen, a különbség

Plakát-vélemény-politika háború Sopronban

A 168 óra online változatán jelent meg egy fotó egy sopronban elhelyezett “Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék” propagandaplakát kiegészítéséről. Íme: Természetesen a kiegészítés azóta lekerült, ÁLLÍTÓLAG az alpolgármester személyes jelenléte mellett. De a plakátot nem cserélték újra, nem mosták le, nem szedték le a