Browse By

belváros címkével ellátott cikkek

Autóra dőlt egy fa a Várkerületen

Különös baleset történt ma Sopronban, a Kisvárkerületen. A régi piac helyén, a nagy parkolóban egy autóra szó szerint rászakadt az egyik díszfa. Ahogy olvasónk fotóin is látszik, a lombkoronából gyakorlatilag alig látszik ki a Renault márkájú személygépkocsi. Hogy az eset hogy történhetett, egyelőre rejtély, Facebookos

Kórusok foglalták el a soproni belvárost

A közösségi éneklés tucatnyi formáját, műfaját vonultatta fel július 6-án a Soproni Kórusünnep, amelyet immár másodszor rendeztek meg Sopron barokk belvárosában. A félnapos program során 13 magyar és osztrák énekkar lépett fel műsorával, akik az ezernél is több látogatóval is megosztották a kóruséneklés örömét. A

Erről még itt nálunk nem volt szó: elkészült az új fertődi elkerülőút

Még februárban adták át az új, Esterházy-kastélyt elkerülő utat Fertődön. A közel 700 méter hosszúságú útszakaszon 70km/órás sebessérkorlátozás van érvényben, két végén pedig körforgalmú csompóontokat alakítottak ki. Az északi körforgalom környezetében zajvédő fal is létesült, ezen kívül a déli körforgalomnál módosítani kellett a kerékpárút nyomvonalát,

Kezd kritikussá válni a csikkhelyzet Sopronban

Novemberben már foglalkoztunk a témával, azóta azonban érdemben nem változott semmi, sőt, talán még romlott is a helyzet. A helyzet, ami sokaknak teljesen természetes, sokakat viszont felháborít, okkal. Mégpedig az, hogy cigarettacsikkek borítják az egész várost, legyen szó aszfaltos járdáról, zöldterületről vagy bármilyen útburkolatról. Kivétel

Lehullt a lepel a Hátsókapu utcai házról

Nagyon ideiglenes megoldásnak tűnik, de biztos, hogy már most előbbre vagyunk, mint eddig, mármint a Hátsókapu 1-3 alatti ház kapcsán. Nemrég írtuk, hogy leverték a vakolatot az épületről, aztán még kevésbé rég, tehát pár hete pedig le is szedték az állványzatot, illetve a hálót, így

Több népszerű étterem is bezárt Sopronban

Az elmúlt év végén két népszerű soproni étterem is bezárta kapuit. A Kisalföld információi szerint a Fogas Étterem 15 év után zárta be kapuit, több okból. Az egyik, hogy az üzemeltető csak bérelte az ingatlant, viszont felújításra szorult volna. Ráadásul emelkedett volna a bérleti díj,

Így nyílt meg a Soproni Advent

December 1-jén, szombaton hivatalosan is megnyitott a Soproni Advent 2018 rendezvénysorozat és vásár. Idén a Várkerületen egészen a Bástyagödörtől a Hűségkútig tartanak a bódék, ahol kulináris élvezetek, ajándékötletek, forralt bor és puncs várja mindazokat, akik át akarják érezni a Karácsony per Advent hangulatát. A megnyitón

Van egy jó, és egy rossz hírünk

Kezdem a jó hírrel. Több hónapnyi szünet után ismét dolgozni kezdtek a Hátsókapu 1-3. épületen. Ez az a ház, ami évtizedek óta Sopron történelmi belvárosának szellemépülete, adott otthont macskának, meg sok bosszúságnak az erre járók, valamint a szomszédos üzlethelyiségek tulajdonosai részéről. Tavaly tavasszal kezdték el

Mi ez a foghíjtelek a színház mellett?

A Soproni Petőfi Színház közvetlen szomszédságában van egy üres építési telek. A Festőterem melletti épület helye nagyjából 10 éve áll üresen, korábban itt egy viszonylag romos állapotú ház állt, erről Walter Dezső Péter készített 2005 környékén egy fotót. Az egykori épületnek egyébként egy érdekes személyiség

Láttuk már ezeket az utcákat autók nélkül?

Rengeteg utca aszfaltburkolata újult meg az elmúlt időszakban, illetve újul meg folyamatosan Sopronban. Erre több MILLIÁRD forint áll rendelkezésre, és olyan utcák sem maradnak ki, mint például a Rózsa utca vagy a Szélmalom utca. A munkafolyamat viszont relatíve lassan halad mindenhol, ezért volt lehetőségem megörökíteni