Browse By

beruházás címkével ellátott cikkek

Nem lesz krematórium Sopronkeresztúron

Nem épül meg a tervezett krematórium Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határában. Korábban már volt szó arról, hogy halotthamvasztót építenének a településen, ám abból a projektből nem lett semmi. Az elmúlt hónapokban azonban ismét napirendre került a téma, mely azonban a lakosság körében nem aratott osztatlan sikert.

Nagyszerű murvás parkoló lett a parkolóház helyén

A korszakos fejlődés nem áll meg, hétfőn birtokba vehették a gépjárművezetők a még fel nem épült parkolóház helyén létesült ideiglenes, murvás parkolóhelyet. Dr. Fodor Tamás polgármester elmondása szerint “jelképes” összegért lehet itt parkolni, mondjuk nem tudom, hogy a 315Ft, azaz 1€ per óra tényleg jelképes

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Nyugalom, lesz parkolóház. Csak még pár hónapot várni kell, ugyanis épp zajlik a parkolóház kivitelézésre vonatkozó közbeszerzési eljárás indítása. A közbeszerzés lebonyolítása pár hónapot vesz igénybe, az eredményhirdetés után kezdődhetnek meg az épület konkrét munkálatai. A régészeti eljárás, melynek összköltsége mintegy 100 millió forint volt,

Késik, de lesz parkolóház az Árpád utcában

Az Árpád utcai parkolóház megépül, semmi kétség. Ez lesz Sopron első igazi parkolóháza, amit egyesek pozitívan, mások kevésbé pozitívan értékelnek. Egyrészt valamelyest enyhíti majd a tágabban vett belváros parkolási helyzetét, másrészt viszont negatív hatással is lehet bizonyos utcákra, hiszen a több parkoló még több autót

Bővít a Heineken: 2 milliárdos beruházás Sopronban

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. tartott sajtótájékoztatót ma Sopronban. Az eseményen kiderült, hogy a vállalat egy 2 milliárd forintos beruházást készül megvalósítani. Bővítik a termelést, és igyekeznek kiszolgálni a megnövekedett igényeket is. A dologhoz hozzá tartozik, hogy a martfűi gyárból is több eszközt ide hoznak,

Végre rendben van a Jereván központja

Örülhetnek a jerevániak, megújult a szolgáltató ház környéke. Jó régen, 2011-ben mi is egy kisebb galériával demonstráltuk, milyen állapotok uralkodnak a Jereván lakótelep központjának tekinthető helyen.

Ömlik a pénz Sopronnak: hatmilliárd forint útépítésre és közművekre

Szerintem már most kijelenthethük, hogy dübörög a kampány. Az Áll az Alkuban nincs annyi bőrönd, amibe beleférne az a pénzösszeg, amihez Sopron a közeljövőben hozzájut. A Cyberpress szúrta ki, hogy a tegnapi Közbeszerzési Értesítőben megjelent egy felhívás, melynek tartalma egy keretmegállapodás Sopron úthálózatának, közlekedési létesítményeinek,

Egységes forgalomirányítási rendszer lép működésbe a GYSEV teljes magyarországi vonalhálózatán

Az új központi forgalomirányító és ellenőrző rendszer mintegy 7,7 milliárd forintos beruházással épült ki. A fejlesztésnek köszönhetően hatékonyabb lesz a forgalomszervezés, gazdaságosabb az üzemeltetés, kevesebb a késés. Rendkívüli események bekövetkezésekor gyorsabban lehet visszaállni az üzemszerű működésre. A GYSEV Zrt. magyarországi hálózatán korábban öt távvezérlő központból

Új peront kap Vulkapordány vasútállomása

Burgenland történetében eddig páratlan, rekordnagyságú pénzösszeget szánnak infrastrukturális fejlesztésekre mintegy 193 millió euró értékben (megközelítőleg 58 milliárd forint). Különösen fontos ez a nagy értékű állami invesztíció ebben a gazdaságilag nehéz időszakban – hangoztatta Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök szerdán a vulkapordányi (Wulkaprodersdorf) vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón. Ebből

„Hol sártenger volt, most kőhalom, gyalogút épült, úgy bizony…”

A címben szereplő idézet talán a legmegfelelőbb arra az örvendetes tényre, ami megkönnyíti a Jánostelepen élők mindennapjait. Régi probléma volt már, hogy nehezen megközelíthető a jánostelepi autóbuszmegálló, hiszen nem volt a lakóövezettől oda vezető járda. Egy kitaposott ösvény volt a legbiztosabb útvonal, de ez sem