Browse By

fejlődés címkével ellátott cikkek

Reaktiválják a régi kutat Sopronkeresztúrnál

Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) és Harka között nagyjából félúton, a mostani JUVINA palackozóüzem mellett található a régi Rudolfquelle, történelmi magyar nevén Rezső-forrás maradványa, melyet a második világháború után temettek be. A palackozóüzem közelében van is egy emlékmű, mely azoknak a harkaiaknak állít emléket, akik 1946-ig innen vitték

A felújított Megyeháza éjjel-nappal jól néz ki

Emlékszünk még, mekkora perpatvar kerekedett abból, hogy a német kancellárasszony érkezésére mintás lepellel takarták el az épp felállványozott Megyeházát? A Sopron Fő terén található épület felújítása befejeződött, és valljuk be, szükséges is volt már egy renoválás, főleg az udvaron bizony elég rossz állapotú volt már

Új játszóteret avattak Brennbergben

Sopron MJV önkormányzata, valamint a Soproni Egyetem együttműködésének köszönhetően új játszóteret avattak Brennbergbányán. A Harang utca-Soproni út-Hermesi út kereszteződésének közvetlen közelében található elkerített területen már eddig is működött egy játszótér, most viszont vadonatúj, a kor követelményeinek megfelelő eszközöket kaptak a gyerekek, az eszközök többségét pedig

A zsirai fejlesztéssel megint a gépjárművek nyertek

Megújult a zsirai főutca, erről írtunk már itt az IkvaHíren. A fejlesztéssel kapcsolatban azonban nem csak előnyök, de hátrányok is előjöttek, mégpedig azért, mert ugye Zsirán nem csak autóval/teherautóval/busszal közlekednek az emberek. De először kezdjük mégis a gépjárművekkel: bár az útburkolat megújult, új parkolóhelyeket sehol

Megújult Zsira főutcája

INTERREG projekt keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF beruházásában újult meg a Zsirát Locsmánddal összekötő út magyar szakasza. A 8626 számú út Zsira belterületén haladó szakasza új kopóréteget kapott mintegy 2 kiolométer hosszan, emellett elvégezték az út melletti csapadékvíz-elvezető rendszer tisztítását,

Így lehet zebrákkal flexelni

Mintegy tízmillió forintból (!) újult meg két darab zebra Sopronban, a Ferenczy János utca, Mező utcák Y elágazásában. A beruházás során a gyalogátkelőhelyeket megemelték, újrafestették, a “zebracsíkok” pedig piros alapra kerültek, ezzel még inkább felhívva a figyelmet az autósok számára, hogy itt bizony számítaniuk kell

Újabb szélerőműveket telepítenek

További egységekkel gyarapszik a fülesi szélerőműpark. A már jelenleg is 9 szélkerékkel működő erőmű további két új Enercon E-103 típusú, egyenként 2,35MW teljesítményű egységgel gazdagodik a közeljövőben, az építési munkálatok már megkezdődtek. A május elején megtartott első kapavágás alkalmával jelen voltak önkormányzati képviselők, az Energie

Erről még itt nálunk nem volt szó: elkészült az új fertődi elkerülőút

Még februárban adták át az új, Esterházy-kastélyt elkerülő utat Fertődön. A közel 700 méter hosszúságú útszakaszon 70km/órás sebessérkorlátozás van érvényben, két végén pedig körforgalmú csompóontokat alakítottak ki. Az északi körforgalom környezetében zajvédő fal is létesült, ezen kívül a déli körforgalomnál módosítani kellett a kerékpárút nyomvonalát,

Lezárult a Lőver Program útfelújítási része

A Modern Városok Program keretében összesen 4600 négyzetméter útburkolatot és járdát újítottak fel nemrégiben, 7300 méter hosszúságban.  Létrehozták a Lőver kerékpárutat, melynek teljes hossza 5571 méter, valamint új csomópontot alakítottak ki az Egeredi útnál, itt 460 négyzetméternyi útburkolatot építettek, illetve a közvilágítási hálózatot is felújították,