Browse By

felújítás címkével ellátott cikkek

Augusztus végéig lezárják a Várkerület egy szakaszát

A STRABAG Általános Építő Kft. mint kivitelez értesíti a lakosságot, hogy a Sopron, Várkerület (Ötvös utca és Széchenyi tér közötti szakasza) útfelújítási munkálatok miatt 2020. június 29-től, hétfőtől teljes lezárásra kerül. A munkaterület környékén torlódásra számítsanak. Az útlezárás várhatóan ez év augusztus végéig tart.

Különleges vendég a Déli pályaudvaron

Nem is tudom, mi a meglepőbb, hogy az egykori Déli pályaudvar első vágányán vonat állt, vagy hogy az kapásból egy NOHAB volt. Az állomás 1998-ban szűnt meg, s bár a megváltozott közlekedési szokások miatt igény lenne újbóli megnyitására, a vágányokon az utóbbi 2 évtizedben leginkább

Megújul a Fertővidéki Helyiérdekű Vasút

A GYSEV Zrt. megkezdte a Fertőszentmiklós-Fertőújlak-országhatár közötti vasútvonal teljes modernizációját. A 10,2 kilométer hosszú vonalszakasz átépítése miatt április 9-e és június 2-a között nem közlekednek vonatok az érintett szakaszon.

Mi a baj a Várkerülettel?

Most, hogy terítéken van a Várkerület felújításának II. üteme, beszéljünk egy kicsit arról mi a jó, és mi a rossz a felújított részen. Vajon megéri ugyan ilyen formában korszerűsíteni a Kisvárkerületet, valamint az Ötvös utca/Hátsókapu és a Széchenyi tér közti szakaszt is?

A felújított Megyeháza éjjel-nappal jól néz ki

Emlékszünk még, mekkora perpatvar kerekedett abból, hogy a német kancellárasszony érkezésére mintás lepellel takarták el az épp felállványozott Megyeházát? A Sopron Fő terén található épület felújítása befejeződött, és valljuk be, szükséges is volt már egy renoválás, főleg az udvaron bizony elég rossz állapotú volt már

Ilyen apró lépésektől lesz közlekedhető egy város

Nem kellenek csilliókból kialakított presztízskerékpárutak, gyalogkerékpárutak, egy kiegészítőtábla gyakran többet ér mindezeknél és semmibe sem kerül. Múltkor írtunk arról, hogy leaszfaltozták a Dorfmeister utcát Sopronban, és hüledeztünk, hogy minek, ha oda senki nem hajthat be, kerékpárosok sem. A döntéshozók olvashatták a cikket, vagy láthatták, hogy

A zsirai fejlesztéssel megint a gépjárművek nyertek

Megújult a zsirai főutca, erről írtunk már itt az IkvaHíren. A fejlesztéssel kapcsolatban azonban nem csak előnyök, de hátrányok is előjöttek, mégpedig azért, mert ugye Zsirán nem csak autóval/teherautóval/busszal közlekednek az emberek. De először kezdjük mégis a gépjárművekkel: bár az útburkolat megújult, új parkolóhelyeket sehol

Megújult Zsira főutcája

INTERREG projekt keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF beruházásában újult meg a Zsirát Locsmánddal összekötő út magyar szakasza. A 8626 számú út Zsira belterületén haladó szakasza új kopóréteget kapott mintegy 2 kiolométer hosszan, emellett elvégezték az út melletti csapadékvíz-elvezető rendszer tisztítását,

Ész megáll: leaszfaltoztak egy lezárt utcát

Sopronban maxon pörgetik az aszfaltozást. Legyen szó útburkolatról vagy járdáról, legyen szó nagy forgalmú útról vagy kis mellékutcáról, aszfalt, aszfalt, aszfalt, minden mennyiségben. Az orrba-szájba aszfaltozás sajnos a legtöbb helyen innovációval nem jár, azaz közlekedésfejlesztés nem történik, pont ugyan olyan lesz az utca, mint korábban,

Felújítás alatt a balfi savanyúkút

Áprilisban kezdődtek, és lassan befejeződnek a balfi új savanyúkút felújítási munkálatai. A már több, mint 10 éve átadott új ivókút az elmúlt évek során rendesen leamortizálódott, az ásványvíz hatásai, valamint a nehéz palackok, kannák tönkretették a kerámiaburkolatot, ráadásul a sok kifolyóból jobb esetben kettő, rosszabb