Browse By

fesztivál címkével ellátott cikkek

LEMONDTÁK az idei NOVA ROCKOT

Ahogy sejtettük, az idei nyár nem lesz olyan, mint az eddigiek. Most először, és remélhetőleg utoljára fordul elő, hogy (legalább) június végéig tilos rendezvényeket szervezni (Ausztriában). A NOVA ROCK szervezői ezért tegnap sajtóközleményben jelentették be: lefújják az idei rockfesztivált. A Covid 19 megbetegedés okozta krízishelyzetnek

A magyar élvonal a VOLT-on

A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt – csak a két nagyszínpadon – több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon.

Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka &

Lenny Kravitz és Marshmello is jön a VOLTra

Tízezer fát ültet a Telekom VOLT Fesztivál A Telekom VOLT Fesztivál első fellépői között tucatnyi világsztár szerepel: többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud. Idén először jelentős kedvezménnyel diákbérlet is vásárolható, több kemping lesz, amelyek részeként a VOLT VILLAGE fullos szolgáltatásokat ígér, az early

Nova Rock: 2020-ban is nagy nevek a fesztiválon

Bár a fesztiválaszezon még várat magára, szépen sorban érkeznek az információk a 2020-as Nova Rock fesztiválról. A Miklóshalma (Nickelsdorf) és Hegyeshalom közötti szántóföldeken, avagy a Pannonia Fields-en megrendezésre kerülő 4 napos rockzenei fesztivál szervezői több fázisban adagolják a sztárfellépőket. Az első neveket már szeptember végén

Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba. A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni

Nem VOLT hideg a VOLT 1-2. napján

Pont az egyik legnagyobb hőhullám ideje alatt rendezik a Telekom VOLT Fesztivált. Szerencsére tegnap, azaz csütörtök este egy kisebb hidegfront érte el térségünket, ami záport, és gyenge lehűlést is hozott magával. Pénteken és szombaton is 30°C-os maximummal számolhatunk, ami azt hiszem, az évnek ezen időszakában

Végre van éjszakai buszjárata Sopronnak!

Igaz, csak a VOLT Fesztivál idejére, de ez is valami. Június 25. és június 30. között éjszaka is közlekedik a 12V jelzésű buszjárat a GYSEV pályaudvar és Lövér Kemping (VOLT Fesztivál) megállóhelyek között. A GYSEV pályaudvartól éjjel is 23:00, 23:30, 0:00, 0:30, 1:00, 1:30, 2:00,

Elindult a VOLT, ott VOLTunk a sajtóbejáráson és a 0. napon

27. alkalommal dübörög a VOLT Sopronban. A Lövérekbe idén is tízezreket várnak, akik számtalan könnyűzenei koncerten, színi előadáson, beszélgetésen, vagy akár gyermekprogramokon vehetnek részt, de persze a fesztivál nem csak ebből áll. Az egyik attrakció idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából összeállított rész, félbevágott

Mi is kint leszünk a fesztiválon. Találkozunk?

Idén is kint leszünk a Telekom VOLT Fesztiválon! Készül majd fotógaléria, lesz videó, meg persze lesz élő közvetítés is. Találkozunk? Cikkeinket a témában, ahogy mindig, most is a http://ikvahir.eu/tag/voltblog címke alatt találjátok meg.