Browse By

földút címkével ellátott cikkek

Botond utca: a probléma megoldódni látszik

Kicsivel kevesebb, mint egy hónapja írtunk a soproni Botond utca burkolatának, környezetének állapotáról. Most úgy tűnik, előrelépés kezdődött a témával kapcsolatban: a széttöredezett burkolatot ugyanis felmarták, és vad aszfaltozásba kezdtek, ami már most is egy határozottan pozitív képet ad, pedig még el sem készült teljesen.

Méltatlan állapotok a Botond utcában

Adott egy soproni iskola, rengeteg diákkal. Adott egy kisebb rendű lakóutca, a Halász utca, ami reggel, és délután hatványozott forgalommal bír, az említett általános iskola, egy óvoda és egy középiskola miatt. A parkoló itt fizetős, de a szomszédos Botond utcában már nem. Épp ezért sokan

No Thumbnail

Javult a földút minősége a kosárház mellett

Rendszeresen közlekedem kerékpárral Balf és Sopron között a 8518-as számú úton. Sopron felé haladva alkalomadtán rátérek az alábbi térképen pirossal jelzett földútra, amely összeköttetést biztosít a 84-essel. Már csak azért is hasznos ezt az útvonalat választani, mert ennek segítségével elkerülhető a kb. a kiskertektől kezdődő