Browse By

főút címkével ellátott cikkek

Ausztriában befejeződött, Magyarországon elkezdődött az új főút építése Kőszegnél

Elsősorban Rőtfalva (Rattersdorf) települést tehermentesíti, valamint közvetlen gyorsforgalmi úti kapcsolatot biztosít az a közlekedési fejlesztés, mely Kőszeg mellett zajlik. Magyar oldalon a 87-es főutat, osztrák oldalon pedig a B61a főutat hosszabbítják meg és kötik össze egy határon átnyúló projekt keretében. Burgenlandi oldalon a munkálatok tavaly

Brutális keréktörők Sopron határában

A 84-es főút különböző szakaszai elég vegyes képet mutatnak, már ami az állapotukat illeti. Van, amit régebben újítottak fel, van, amit a közelmúltban, és van olyan is, ahol csak “tűzoltást”, azaz kátyúzást alkalmaztak az elmúlt évtized(ek)ben. Ilyen a Sopron és Kópháza közötti szakasz is, mely

Magyar győzelem a 28. Neusiedlersee Radmarathonon

A szegedi Bazsó Márton 3 óra 12 perc 22,9 másodperccel megnyerte a 2019-es Fertő tavi kerékpáros körversenyt. Második helyen az osztrák Martin Geretschnig futott be mindössze 5 másodperccel lemaradva, a harmadik helyen pedig csapattársa, a szintén osztrák Marco Marina ért be, ő 3 perc 43,7

Szabad az út, újra járható a 84-es

Szerdán még kisebb forgalomkorlátozásokkal, most viszont már teljes mértékben járható a 84-es számú főút Sopron belterületi szakasza. A Szent Mihály körforgalom és a Balfi úti körforgalom valamivel több, mint 2 hétig volt részlegesen lezárva a forgalom elől, ez idő alatt jelentős torlódás alakult ki a

Az egész várost érdemes autóval elkerülni (irónia)

A 84-es főút soproni belterületi szakaszának egy részét épp aszfaltozzák. Egészen konkrétan a Szent Mihály-körforgalomtól a Balfi úti körforgalomig félpályán haladhat a forgalom, a Győr/Balaton felé közlekedőket a Híd utca-Balfi út útirányra terelik péntek óta. Emellett persze a Kelénpatak felé jelenleg még bonyolódó forgalom is

Halálos közlekedési baleset Kelénpataknál

Május 19-én szombaton, este fél 6 körül halálos kimenetelű közúti baleset történt a B16-os út Kelénpatakot (Klingenbach) elkerülő szakaszon. Egy 33 éves magyar állampolgárságú férfi 42 éves párjával és 3 éves gyerekükkel haladtak Magyarország irányába. a 49,5 kilomtéterkő környékén előzés céljából az autóvezető áttért a

Közlekedési balesetek keddje

Az A3-as autópályán a kismartoni csomópont valamint Szárazvám (Müllendorf) között Bécs irányában hajnalban két személygépjármű ütközött eddig tisztázatlan okból kifolyólag. A baleset során az egyik ajtó a szalagkorlát alá szorult. Kiderült, a baleset okozója, egy 46 éves férfi alkoholizált állapotban volt, ő nem sérült meg.

IDEJE VOLT! Átadták az új elkerülőutat

Sok településnek nyújt megkönnyebbülést az új elkerülőút, melyet hétfőn adtak át. Az autóút besorolású útszakasz 100km/óra sebességgel vehető igénybe, és jelentős teherforgalomtól szabadítja meg a környező településeket. A legtöbben az út megépítése mellett álltak, kisebbségben voltak azok, akik ellenezték.

A lényeg, hogy az utak rendben vannak (nem)

Az S31-es gyorsforgalmi út egy része ugyebár autóút, egy része pedig autópálya. Az autóút abban különbözik, hogy a megengedett maximális sebesség ott 100km/óra, nincs leállósáv, illetve középen nincsen elválasztás, csak két felezővonal. Nemrég tűnt fel, hogy a két felezővonal között azt az üres részt bizonyos

Képgaléria: A Fertő Tavi Kerékpáros Maraton Sopronban

26. alkalommal rendezték a Fertő Tavi Kerékpáros Maratont, azaz a Radmarathon Neusiedler See -t a Fertő tó körül. Ez is egy kerékpáros körverseny, csakúgy, mint a Tour de Hongrie, a Giro D’Italia, vagy a Tour de France, csak ez kizárólag Európa legnyugatabbi sztyepptava körül zajlik