Browse By

gyorsétterem címkével ellátott cikkek

Három jobb hely egy Burger Kingnek Sopronban

Januárban mi is megírtuk, hogy Burger King gyorsétterem nyílik Sopronban. Akkor már ki is derült, hol fog megvalósulni az étterem: az AlphaPark bevásárlóközpont mellett, közvetlenül a KFC-vel szemben, a Győri út túloldalán épül majd az új étkezde. A Cyberpress most azt írja,  hogy a 2020.

Megérkezett Sopronba a McDelivery

A mostani koronavírus okozta veszélyhelyzet rendkívüli intézkedéseket igényelt országszerte, így Sopronban is. Az éttermek zárva, ugyanakkor rengetegen átálltak házhoz szállításra, vagy elviteles árusításra. A McDonald’s Sopron is zárva tart, de a McDrive természetesen működik (jó nagy kihasználtsággal). Emellett dobbantottak egy nagyot, és a rántott csirkés

Ez mind nyílt, illetve nyílik Sopronban

Mai rohanó világunkban igencsak nehéz számon tartani, hol, milyen új üzlet,szolgáltató egység nyílik vagy épp zár be. Különösképp érvényes ez az egyre nagyobb népességű Sopronban, ahol az új egységek végetláthatatlan sorban bombáznak minket reklámokkal, mind az offline, mind az online térben.

Megnyitott a soproni KFC

Több hónapig épült, a megnyitását pedig nem verték nagy dobra, de végre valahára 2018 október 8-án megnyitott a soproni KFC gyorsétterem. Ez valódi konkurenciát jelent a városban kvázi egyeduralkodó McDonald’s számára, a nyitónapon pedig rengetegen látogattak el az étterembe, hogy megkóstolhassák Sanders ezredes legendás rántott

Burgermeister: kulináris élvezetek a belvárosban

Stábunk ezalkalommal a Széchenyi téren található Ottimo Burger -t látogatta meg. A hely nemrég esett át tulajdonosváltáson, de ez egyáltalán nem ment a minőség rovására. Ha az ember viszonylag megfizethető áron finomat szeretne enni, ajánlott a hely. Persze javítanivaló mindenhol van, itt is. És még

Burgermeister: Egy kebabos, melynek nevében folyó van

Egy gyorsétterem, ami egy folyóvízről kapta a nevét. Mint mi. Csak mi  nem vagyunk étterem… A Duna Döner viszont teljes mértékben az, és egy magyarországi étteremlánc tagjaként nemrég nyitotta meg kapuit Sopronban, a Ferenczy János utcában, méghozzá a Prima Vita Pizzéria helyén. Ettünk egyet. Az

Burgermeister – A soproni DKettő

Eltelt egy év, Burgermeister nélkül. Épp itt volt az ideje, hogy felélesszük a sorozatot! Jönnek az újabb epizódok, lássuk is, hova látogattunk el ez alkalommal. December 4-én nyílt Sopronban a DKettő gyorsétterem, mégpedig a Mátyás király utcában, a buszmegállónál. Egy hasonló, vagy mondjuk inkább, hogy

Burger King nyílt Kismartonban

Megnyílt a Burger King Kismartonban (Eisenstadt). Ahogy arról már tavaly beszámoltunk, a Burger King Kismartonban, illetve Cinfalván (Siegendorf) is tervezett éttermet nyitni, egyelőre azonban csak a tartományi fővárosban nyílt, -Burgenlandban egyébként elsőként- éttermük. Azonban ennek a gyorsétteremnek a megnyitása sem volt zökkenőmentes, ugyanis a kismartoni

No Thumbnail

Burgermeister 6. – Gyorsan kellett VALAMekI

Újabb hét, újabb Burgermeister: ezúttal egy, mondjuk úgy, “konzum”-helyre látogattunk el, vagyis tulajdonképpen be sem mentünk, a soproni McDonald’s -ról van szó, annak is az autós részéről. Én egy sajtburgert, és egy Spicy sertésburgert vásároltam, operatőr kollégám pedig egy Csibeburgert. A mekis burgerek különlegessége, hogy