Browse By

karácsony címkével ellátott cikkek

A Soproni Advent elfáradt

Mint minden nagyobb településen, így Sopronban is van évről évre karácsonyi vásár, vagy ahogy nálunk hívják, Soproni Advent. A Várkerület felújítása után ennek legnagyobb része már nem is a Fő téren van, nem úgy, mint régen, amikor körberakták bódékkal a Szentháromság-szobrot.

Így nyílt meg a Soproni Advent

December 1-jén, szombaton hivatalosan is megnyitott a Soproni Advent 2018 rendezvénysorozat és vásár. Idén a Várkerületen egészen a Bástyagödörtől a Hűségkútig tartanak a bódék, ahol kulináris élvezetek, ajándékötletek, forralt bor és puncs várja mindazokat, akik át akarják érezni a Karácsony per Advent hangulatát. A megnyitón

Szenteste és Szilveszter busszal Sopronban

2011-ben került bevezetésre Sopronban a helyi-helyközi buszos integráció. Ennek lényege, hogy több helyi járatot helyközi járat szolgál ki, melyre a város közigazgatási határain belül helyi bérlettel/jeggyel is fel lehet szállni. A buszok azonban nem állnak meg a városhatárnál, hanem továbbmennek például Harka, Ágfalva, Fertőrákos, Petőháza,

Így kerüld el a bevásárlódugót

Az utolsó roham kezdődik most, már ami a karácsonyi ajándékvásárlást, élelmiszer beszerzést, bejgli alapanyag-túrát illeti. Fokozott a gépjármű-forgalomterhelés ilyenkor Sopronban például az AlphaPark, Family Center, TESCO áruház környékén. Az a bizonyos lámpás kereszteződés olykor akár 5-10 percet is elvehet az életünkből. Hasonlóképp kellemetlen mostanság a

Napi abszurd: Jézus eltűnt!

Petőházán évről évre betlehemet állítanak fel a falubeliek. Amire azonban senki nem számíthat az az, hogy ellopják a kis Jézuska szobrát. Most viszont ez történt, a Facebookon tették közre a felhívást, melyben szerepel, hogy néhány petőházi vállalkozó szeretne 50.000 forintot adni annak, aki az elkövetőt

Megérkezett Sopron város fenyőfája

Ma dél körül megérkezett Sopron város fenyőfája a Fő térre, melyet nemsokára már karácsonyfának is hívhatunk. Az ezüstfenyő egyébként 12 méter magas, és Somogyi Gyula, ágfalvi lakos ajánlotta fel, aki 34 éve, unokája születésekor ültette el a fát.

No Thumbnail

Dr. Fodor Tamás ünnepi beszéde

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere mondott ünnepi beszédet a Fő téri adventi koszorú 4. gyertyájának meggyújtása, és Karácsony közeledtének alkalmából.

Sopron karácsonyi fényei

Én sem maradhatok ki abból a körből, akik Sopron megújult karácsonyi díszkivilágítását örökítik meg. Ezen a héten kedd este látogattam ki a városba, ami akkor szokatlanul üres volt. Íme egy kis galéria, korlátozottan jó minőségű képekből! (Ha nem jelenik meg, KATT IDE)

No Thumbnail

A város karácsonyfája idén kissé különös

Akárhogy is nézem, mintha valami probléma lenne ezzel a fenyőfával, amit egyébként sajtóinformációk szerint a TAEG szolgáltatott Sopron Fő terére. Vagy az előző években is volt ilyen hézag a fa ágai között? Mintha beleharaptak volna…

No Thumbnail

Divat vagy hagyomány? Az Adventi koszorú története.

Karácsony közeledtével hatalmas a választék a soproni üzletekben Adventi koszorúkból!  A virágboltok, de még a nagyobb bevásárlóközpontok is komoly készletekkel készülnek fel, hogy ki tudják elégíteni a vásárlók igényeit. Sokan viszont saját kezűleg készítik el lakásuk díszét.  Régi szép hagyomány, hogy ezzel díszítjük otthonunkat, de