Browse By

karácsonyfa címkével ellátott cikkek

A Soproni Advent elfáradt

Mint minden nagyobb településen, így Sopronban is van évről évre karácsonyi vásár, vagy ahogy nálunk hívják, Soproni Advent. A Várkerület felújítása után ennek legnagyobb része már nem is a Fő téren van, nem úgy, mint régen, amikor körberakták bódékkal a Szentháromság-szobrot.

Így nyílt meg a Soproni Advent

December 1-jén, szombaton hivatalosan is megnyitott a Soproni Advent 2018 rendezvénysorozat és vásár. Idén a Várkerületen egészen a Bástyagödörtől a Hűségkútig tartanak a bódék, ahol kulináris élvezetek, ajándékötletek, forralt bor és puncs várja mindazokat, akik át akarják érezni a Karácsony per Advent hangulatát. A megnyitón

Két cég szállítja el a megunt karácsonyfákat Sopronban

Sopronban két cég, a SOPRON HOLDING Vagyonkezelő Zrt. zöldterület-gazdálkodási divíziója, illetve az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szállítja el a megunt karácsonyfákat a város közterületeiről. A Sopron Holding közölte, hogy megkezdi a karácsonyfák összegyűjtését azon lakótelepeken, melyeken zöldterületi munkákat végeznek. Az

A kismartoni vásár is szép

Térségünkben a soproni mellett több másik településen is van karácsonyi / adventi vásár. Az egyik legszebb talán a kismartoni, ahol a Fő utcán, azaz a sétálóutcán lehet gyönyörű díszkivilágítással, kézműves termék árusokkal, puncsosokkal találkozni. A Szentháromság-szobor közelében pedig a város karácsonyfája áll. Aki esetleg még

Elkezdődött…

Nem értem, valaki megveszi a szép fenyőt, másfél hétig áll, aztán kivágja az utcára? Úgy rémlett, hogy Vízkeresztig (január 6.) azért meg szokták hagyni a karácsonyfákat, de már most látni Sopron utcáin kidobált fenyőket. A feleslegessé vált fenyőfát egyébként ki lehet rakni, csak a megfelelő,

Megérkezett Sopron város fenyőfája

Ma dél körül megérkezett Sopron város fenyőfája a Fő térre, melyet nemsokára már karácsonyfának is hívhatunk. Az ezüstfenyő egyébként 12 méter magas, és Somogyi Gyula, ágfalvi lakos ajánlotta fel, aki 34 éve, unokája születésekor ültette el a fát.

Gátnak is jók a kidobott karácsonyfák

2016-ban sokan még mindig véletlenszerűen kiválasztott helyekre dobálták az ex karácsonyfákat. Annak ellenére, hogy a gyűjtőhelyekről elszállították ingyen, és környezetbarát jelleggel újrahasznosították őket. Néhány mégis az Ikva-patak medrében kötött ki, és némi egyéb szeméttel kiegészülve a Kálmán Imre utca közelében mini gátat képezett. A gát

Sopron karácsonyi fényei

Én sem maradhatok ki abból a körből, akik Sopron megújult karácsonyi díszkivilágítását örökítik meg. Ezen a héten kedd este látogattam ki a városba, ami akkor szokatlanul üres volt. Íme egy kis galéria, korlátozottan jó minőségű képekből! (Ha nem jelenik meg, KATT IDE)

No Thumbnail

A város karácsonyfája idén kissé különös

Akárhogy is nézem, mintha valami probléma lenne ezzel a fenyőfával, amit egyébként sajtóinformációk szerint a TAEG szolgáltatott Sopron Fő terére. Vagy az előző években is volt ilyen hézag a fa ágai között? Mintha beleharaptak volna…

No Thumbnail

Vegyen karácsonyfát Farsangra/Nőnapra … esetleg Húsvétra

Lassan február közepét írjuk, az elmúlt karácsony már csak emlék. De talán mégsem, vagy már a következőre készülhetünk? Sopron a lehetőségek városa, vállalkozni érdemes! Nyitott a város mindenre!  A bátrabbak kihívásként is kezelhetik a kereskedelmi lehetőségeket és akár egész évben árulhatnak bármit, például karácsonyfát! Bizony,