Browse By

közvilágítás címkével ellátott cikkek

Megoldódik a Csengery utcai zebrák világítása

Nagyon úgy tűnik, hogy végre sikerült megoldást találni a Csengery utcai zebrák közvilágításának problémájára. A közösségi médiában és a szóbeszédben is hosszú ideje téma volt, hogy Sopronban több gyalogátkelőhely is elégtelen megvilágítással rendelkezik. Legtöbbször a Csengery utca zebráit szokták emlegetni, mint negatív példa, és hát

Új lámpák a város több pontján, közvilágítási körkép

Jó régen járt már a Google autó Sopronban, az utcaképen még a régi lámpák is láthatóak a Vásárcsarnoknál, a Csarnok utcáról nyíló kis szervízúton. Ezeknek egy ideje már csak a hűlt helye volt meg, most viszont végre komoly előkészítés és mérnöki munka segítségével megvalósulhatott az

Fehérbe borult Sopron belvárosa

A soproni belvárost is elérte a korszerűsítési hullám, itt is elkezdték kicserélgetni az eddigi narancssárga fényű izzókat energiatakarékos LED fényforrásokra. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere már korábban említette, hogy folytatódik a LED-esítés, de azt én sem gondoltam volna, hogy pont a belvárosban.

Hogyan törnek be a belváros lámpái?

A szűkebben vett soproni belváros autentikus közvilágítási lámpatestekkel lett felszerelve. Többet az elmúlt néhány évtizedben, többet pedig pár éve raktak ki a városfal felújításának kapcsán. Rejtélyes körülmények között ezek azonban rendre megrongálódnak.

Sötétbe borul a Várkerület?

Az utóbbi hetekben a Sopronban közlekedők csodálhatták a karácsonyi díszkivilágítást. A korszerű LED-es fényfüzérek, formák ráadásul energiatakarékosak is, és mind a klasszikus régi, mind a modern új várkerületi villanyoszlopokon megtalálhatóak voltak. Érdekesség azonban, hogy valami történhetett a Várkerület bizonyos szakaszain, ugyanis több lámpatest is van,

Megérte megírni a cikket

Szeretem, amikor van hatása egy-egy cikkemnek. Múltkor ugyebár megfogalmaztam pár problémát a soproni Deák térrel kapcsolatban. És láss csodát, az összes pad le lett festve a parkban. Köszönöm már most a munkát, és várom, hogy a többi általam leírt probléma (üvegpótlás, kis lámpák, kerékpárút felfestések…)

Egyébként mi történt a Deák térrel?

2007-ben, közel 10 éve adták át a felújított Deák teret Sopronban. A tér Közép-Európa második leghosszabb tere, és népszerű célpont mind a városi lakosság, mind a turisták szempontjából. Nem beszélve a közlekedésről, a teret hosszában egy forgalmas kerékpárút szeli át, keresztben pedig ugyebár ott van

Lámpák maradtak ki az infrastruktúrából

Emlékszünk még, milyen csinnadrattával adták át a Fertő-parti kerékpáros útvonal addig hiányzó szakaszait? Gondolok itt például a Balf külterületén áthaladó független kerékpárútra. Brendnyú aszfalt, szép festés, korlátok, miegymás. Kerültek ki közvilágítási lámpák is, amik elvileg abban segítenének, hogy az autóvezetők sötétben észre vegyék a kerékpárost,

Közvilágítás épül a soproni elkerülő egyik szakaszán

Kevés szakasza van a soproni elkerülő útnak, vagyis a 84-es főút Sopron belterületén  és közvetlen külterületén futó szakaszának. Pontosítok, egyetlen szakaszról van szó, ami a kitáblázás alapján nem is belterület. Ez a Balfi úti körforgalom, és a Győri úti körforgalom közti szakasz. Most az út