Browse By

plakát címkével ellátott cikkek

Minden idők legdurvább kampányidőszaka volt

Őszintén megmondom, örülök, hogy végre vége ennek a kampánynak. Az IkvaHír fennállása óta ez volt a harmadik önkormányzati választás, de szinte teljes bizonyossággal mondhatom, ennek volt eddig a legdurvább a kampánya. Ráadásul a nem kormánypárti jelöltek iszonyatosan nagy ellenszélben kellett, hogy kampányoljanak, ami igaz a

Gyalázkodó rasszista felirat egy soproni óriásplakáton

Ismeretlenek feltehetőleg az elmúlt napokban rasszista, gyalázkodó feliratokat fújtak spray-festékkel a Dikh TV roma televíziós csatorna egyik óriásplakátjára. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy történhet meg ilyesmi Sopronban, egészen eddig azt gondoltam, hogy itt a nyugat kapujában azért valamivel elfogadóbbak, toleránsabbak az emberek. Úgy látszik, tévedtem… A Dikh

Két hét múlva nyit a soproni Mömax bútoráruház

A visszaszámlálás megkezdődött, a marketinggépezet beindult, egész pontosan két hét van hátra, és megnyílik Sopron új bútoráruháza, a Mömax. Május 22-étől a Győri úton, az egykori Baumax helyén, mintegy 10.000 négyzetméteren vásárolhatunk, nézegethetünk bútorokat az XXXLutz csoport magyarországi leányvállalatának áruházában. Nyitás reggel 7 órakor. 

Sopronban a mémpár

Híres mémpár tűnt fel Sopron közterületi hirdetési felületein is. Aki nem tudná, miről van szó, a Cyberpress egy hete nagyjából összefoglalta. Alighanem a kormányzati hirdetéseket készítő cég trollkodhatott…

A véleménynek nyoma van

Mostanában divatba jött üzenni. Üzenni a politikai vezetőknek, üzenni a közvéleménynek, üzenni a népnek. Az csapból is folyó uszító reklámok ellen hatékony módszer nincs, ezért egyesek véleményüket gerilla módon próbálják eljuttatni mások számára. A módszerrel kevéssé lehet egyetérteni, a tartalommal azonban már egyre többen könnyen

Ismét Sopronban a BILLA? Majdnem…

A szemfüles járókelők, autóvezetők, tömegközlekedők, kerékpározók észerevehették, hogy a Soproni járásban több helyen is piros-sárga reklámplakátok tűntek fel. A BILLA az, melynek arculata ilyen színkombinációkat tartalmaz, és igen, ezek a BILLA plakátjai. Úgy tűnik, a REWE-csoporthoz tartozó áruházlánc marketingesei láttak fantáziát a szomszédos nagyvárosban (nevezzük

Eltűntek Simicska oszlopai, DE NEM AZÉRT

2010-ben telepítették Sopronba is az Euro Publicity Kft. hirdetőoszlopait (NEM a MAHIR Cityposter Kft. volt az üzemeltető). Akkoriban sok kritika érte a városvezetést emiatt, mondván, hogy rontja a városképet, egyébként nekem sem tetszett annyira a dolog, főleg, mert sok politikai tartalom is került rájuk. Most,

Soros-plakátok? Ugyan már…

Soros-plakátok? Van ennél jobb marketing is, ami nem vált ki senkiből ellenszenvet. Nemrég olyan plakátok bukkantak fel, aminél fontos a származás. Legalábbis a plakátok egyértelműen a rajta szereplők származására próbálnak utalni és ezzel nem is sértenek senkit és semmit…

Ennyit a politikáról

Mi itt az IkvaHírnél alapvetően nem foglalkozunk politikai kérdésekkel. Nyilvánvalóan van véleményünk és nyilvánvalóan mindannyian saját meggyőződésünk szerint foglalkozunk egy-egy témával. Pártpolitikai kérdésekbe azonban semmilyen körülmények között sem bonyolódunk.   Egy azonban szerintem biztos: ez a gyűlöletkampány, a szokásos heti sárdobálás, az egymásra mutogatás és

Politika-plakát-vélemény háború ismét

Emlékszünk még erre? Tavasszal valaki véleményt nyilvánított egy Brüsszelnek üzenős uszító reklámplakát alján. Akkor rövid időn belül eltüntették a plakát szövegbővítését, mely egyébként a forrás oldalon, azaz a 168ora.hu -n sem érhető el. Itt viszont megcsodálható. Most ismét hasonló eset történt, hasonló helyszínen, a különbség