Browse By

#voltblog címkével ellátott cikkek

2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál

Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és

Lesz VOLT! A VOLTra készül Sopron

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron első számú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan,

A magyar élvonal a VOLT-on

A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt – csak a két nagyszínpadon – több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon.

Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka &

Lenny Kravitz és Marshmello is jön a VOLTra

Tízezer fát ültet a Telekom VOLT Fesztivál A Telekom VOLT Fesztivál első fellépői között tucatnyi világsztár szerepel: többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud. Idén először jelentős kedvezménnyel diákbérlet is vásárolható, több kemping lesz, amelyek részeként a VOLT VILLAGE fullos szolgáltatásokat ígér, az early

Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba. A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni

Nem VOLT hideg a VOLT 1-2. napján

Pont az egyik legnagyobb hőhullám ideje alatt rendezik a Telekom VOLT Fesztivált. Szerencsére tegnap, azaz csütörtök este egy kisebb hidegfront érte el térségünket, ami záport, és gyenge lehűlést is hozott magával. Pénteken és szombaton is 30°C-os maximummal számolhatunk, ami azt hiszem, az évnek ezen időszakában

Végre van éjszakai buszjárata Sopronnak!

Igaz, csak a VOLT Fesztivál idejére, de ez is valami. Június 25. és június 30. között éjszaka is közlekedik a 12V jelzésű buszjárat a GYSEV pályaudvar és Lövér Kemping (VOLT Fesztivál) megállóhelyek között. A GYSEV pályaudvartól éjjel is 23:00, 23:30, 0:00, 0:30, 1:00, 1:30, 2:00,

Elindult a VOLT, ott VOLTunk a sajtóbejáráson és a 0. napon

27. alkalommal dübörög a VOLT Sopronban. A Lövérekbe idén is tízezreket várnak, akik számtalan könnyűzenei koncerten, színi előadáson, beszélgetésen, vagy akár gyermekprogramokon vehetnek részt, de persze a fesztivál nem csak ebből áll. Az egyik attrakció idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából összeállított rész, félbevágott

Mi is kint leszünk a fesztiválon. Találkozunk?

Idén is kint leszünk a Telekom VOLT Fesztiválon! Készül majd fotógaléria, lesz videó, meg persze lesz élő közvetítés is. Találkozunk? Cikkeinket a témában, ahogy mindig, most is a http://ikvahir.eu/tag/voltblog címke alatt találjátok meg.