Browse By

Vulkapordány címkével ellátott cikkek

Most akkor mi lesz a gyorsforgalminkkal?

Hetek, hónapok, évek óta téma Sopron gyorsforgalmi úthálózatba való bekapcsolása. Bár a környéken több autópálya és gyorsforgalmi út is van, konkrétan a várost eddig nem érte el egyik sem. Márpedig ez éppen megvalósítás alatt van, ha több éves késéssel is, jövő évre elkészül az M85

2024-ig kell várni a teljes M85-re

Jövőre, azaz 2020-ig elkészül az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna-Nyugat és Sopron, fertőrákosi csomópont közti szakasza. Az elmúlt napokban azonban egy nem sajtónyilvános lakossági tájékoztatón kiderült, a fertőrákosi csomóponttól az országhatárig tartó szakasz csak 4 évvel később, 2024-ig készülhet el, és még az is kérdéses, hogy

Fejlesztenék az utaskomfortot a vasúton

Közép-Burgenland egyetlen rendeltetésszerűen működő vasútállomása, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) jelentős teherforgalmat is bonyolít, mely azonban az utasok kényelmét zavarja. Az állomás utasforgalmi részének felújítása tervben van, a rakodás pedig szintén elkerülhet az utazóközönség szeme elől. Eközben Észak-Burgenlandban egy tervezett deltavágány miatt tiltakoznak.

Halálos baleset az A3-as autópályán

December 28-án éjjel halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az A3-as autópálya bevezető szakaszán, a vulkapordányi elkerülőn. Két kisteherautó ütközött, majd a balesetet szenvedett járművekbe egy harmadik is belecsapódott – írja az Őrvidékhír. Eddig ismeretlen okból frontálisan ütközött két kisteherautó Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) mellett az A3-as autópálya

Óriási lángokkal égett a hulladékfeldolgozó

Péntek éjjel riasztották a helyi tűzoltókat Vulkapordányban, hogy nagy lángokat tapasztalni egy helyi telephelyen. Hamar kiderült, hogy a Hackl Container hulladékfeldolgozónál csaptak fel a lángok, többek között szelektíven gyűjtött palackokból létrehozott bálák égtek. Az összes környékbeli településről, de még Közép-Burgenlandból is érkeztek tűzoltók, akik a

ROMOKBAN A KÖRNYÉK – dolgozott a zivatarzóna

Hatalmas erővel érkezett meg az a zivatarzóna (squall line), ami déli irányból érte el térségünket. A nagy kifútószél legerősebb széllökése a soproni Kuruc-dombi meteorológiai állomás adatai szerint 137km/óra volt, melyet Kiss Márton, az OMSZ soproni kirendeltségének vezetője is megerősített! Mind Sopronban, mind a környező településeken

Hamarosan elkészül a cinfalvi turbó körforgalom

Térségünk egyik leginkább dugóérzékeny közlekedési csomópontja kétségkívül a cinfalvi cukorgyár térsége. Itt van egy nagy kihasználtságú forgalomelosztó körforgalom is. Innen több, jelentősebb forgalmat bonyolító út is leágazik, egyik irányban ugyebár Kelénpatakra (Klingenbach) és Sopronba (Ödenburg) juthatunk el, másik irány Cinfalva (Siegendorf) és Kismarton (Eisenstadt), a

Új motorvonat a GYSEV-Raaberbahn szolgálatában

2016. július 15-én ünnepélyes keretek között mutatták be Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf) a GYSEV-Raaberbahn osztrák üzemegységének első Desiro ML típusú villamos motorvonatát. Az elsőszámú motorvonat különvonatként Bécs-Főpályaudvarról érkezett Ebenfurtra, ahol a már amúgy sem üres szerelvényre még több vezetőségi tag, vasútbarát, érdeklődő szállt fel. A vonatot innentől

Felszállási szándékát kérjük, jelezze

Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) településen elágazik a vasút, az egyik irány Nezsider (Neusiedl am See) felé, a másik pedig Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), illetve Ebenfurt (Ebenfurth) felé vezet. A főpályaudvar mellett van itt egy kisebb megálló, Wulkaprodersdorf Hst. (Vulkapordány megálló) néven. Ez Bedarfshalt, azaz csak akkor áll meg a