Menü Bezárás

Tíz darab új generációs, FLIRT motorvonatot vásárol a GYSEV Zrt.

10 db új, FLIRT 3-as típusú motorvonat megvásárlásáról írt alá szállítói szerződést a GYSEV Zrt. valamint a Stadler Konzorcium. Az első új járművek 2018-ban állhatnak forgalomba a vasúttársaságnál. A mostani beszerzésnek köszönhetően a GYSEV-nek már 20 darabból álló, FLIRT motorvonat flottája lesz.

A vasúttársaság 2013 és 2015 között, két projekt keretében 10 új, FLIRT motorvonatot szerzett be, amelyek a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, a Sopron-Győr és a Szombathely-Rajka vonalon közlekednek.

A GYSEV Zrt. idén áprilisban jelentette meg az ajánlattételi felhívást további 10 darab alacsonypadlós, villamos motorvonat beszerzésére. A gyártók júniusig jelentkezhettek, a nyílt közbeszerzési eljárást a Stadler lengyelországi és svájci leányvállalatai által alkotott Stadler Konzorcium nyerte. Így a vasúttársaság újabb FLIRT típusú motorvonattal bővítheti járműparkját. A tervek szerint az első járművet 2018 márciusában, míg a tízedik vonatot 2019 januárjáig szállítja le a gyártó.

„A FLIRT motorvonatokkal a vasúttársaságunk és utasaink is elégedettek. Nem véletlen, hogy azokon a szakaszokon nőtt legnagyobb mértékben az utasaink száma, ahol a legtöbb FLIRT motorvonatunk közlekedik. A nyugat-magyarországi vasúti közlekedés szempontjából óriási előrelépést jelent, hogy a GYSEV Zrt. megduplázhatja modern, FLIRT motorvonatai számát” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

A szállítói szerződés harmadik generációs FLIRT motorvonatokra vonatkozik. Az új járművek az Európai Vasúti Ügynökség szabályainak megfelelően már teljesítik az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló legújabb műszaki előírásokat, illetve megfelelnek a legutóbbi Crash ütközési normáknak is, nagyobb biztonságot nyújtva a mozdonyvezetőnek. A Stadler mérnökei a fejlesztés során nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy az új járművek még kedvezőbb költségekkel legyenek üzemeltethetőek, illetve továbbra is fontos szempont volt a karbantartásbarát kialakítás.

Az új járművek az előző generációs motorvonatokhoz képest 2,8 méterrel hosszabbak, aminek köszönhetően a mozgássérült mosdó mellett egy további, hagyományos kialakítású mellékhelyiség is helyet kapott a szerelvényben. A 77,1 méter hosszú és 2,82 méter széles négyrészes motorvonatok összesen 208 ülőhellyel (194 fix és 14 felhajtható ülés) rendelkeznek majd, a járművek végsebessége 160 km/h, míg gyorsítóképességük 1,2 m/s2 lesz, ami azt jelenti, hogy a 0-tól 120 km/h sebesség elérésére 39 másodperc alatt lesznek képesek.

A harmadik generációs FLIRT-öket is a tágas, többfunkciós beszállóterek jellemzik, amelyek gyors utascserét, és az éppen aktuális igényeknek megfelelő felhasználást tesznek lehetővé. A multifunkciós tereknek, illetve a 90%-os alacsonypadlós hányadnak köszönhetően mind a kerekesszékkel, mind a kerékpárral vagy babakocsival utazók is kényelmesen használhatják az új járműveket. A vonatok a kor szellemében légkondicionálóval, korszerű utastájékoztató rendszerrel, kamerarendszerrel, WIFI-vel, mobiltelefonok, tabletek és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, továbbá a regionális közlekedéshez alkalmas páholyos elrendezésű ülésekkel lesznek felszerelve.

A GYSEV megrendelését a Stadler jelentős részben Magyarországon teljesíti: az összesen 40 darab kocsiszekrény mindegyike a cégcsoport szolnoki gyárában készül. A Stadler közelmúltban elvégzett fejlesztéseinek köszönhetően azonban nem csak a kocsiszekrényeket, hanem a járművek forgóvázait is teljes egészében Magyarországon gyártják. A végső összeszerelést ebben az esetben is a cég lengyelországi üzemében végzik.

Az új motorvonatok képesek lesznek a szinkron-üzemmódra, nem csak önmagukkal, hanem a korábban beszerzett járművekkel is. Ez azt jelenti, hogy csatolt üzemben is tudnak majd közlekedni a jelenlegi FLIRT-ökkel, emellett az új járművek fedélzeti berendezései képesek lesznek kommunikálni a már üzemben lévő széria motorvonataival. Ennek eredményeképpen az utasforgalmi igényekhez igazodva 2 vagy 3 jármű is képes összekapcsoltan közlekedni, amely jelentős gazdasági és forgalomszervezési előnyökkel jár a GYSEV Zrt. számára.

A beszerzést az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) keretében 100 százalékos uniós támogatással bonyolítják le összesen 21,7 milliárd forint értékben.

 

A FLIRT motorvonatokról

A FLIRT a Stadler legsikeresebb terméke, az elővárosi, regionális, illetve InterCity forgalomban is alkalmazható típusból a világ 17 országában összesen több mint 1300 jármű gyártására kapott eddig megbízást. Az első generációs FLIRT vonatból a Stadler Magyarországon eddig összesen 133 járművet értékesített, ebből 123-at a MÁV Zrt., míg 10 darabot a GYSEV Zrt. részére. A most szállítandó 10 db FLIRT 3 az első harmadik generációs ilyen típusú jármű lesz Magyarországon, amellyel együtt a GYSEV által üzemeltetett FLIRT flotta 20 darabra, míg a Magyarországon összesen közlekedő FLIRT-ök száma 143-ra nő majd.

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .