Menü Bezárás

Több népszerű étterem is bezárt Sopronban

Az elmúlt év végén két népszerű soproni étterem is bezárta kapuit. A Kisalföld információi szerint a Fogas Étterem 15 év után zárta be kapuit, több okból. Az egyik, hogy az üzemeltető csak bérelte az ingatlant, viszont felújításra szorult volna. Ráadásul emelkedett volna a bérleti díj, az pedig még csak hab a tortán, hogy az osztrák munkaerőpiac is elszívta a munkaerőt. A bérbeadó budapesti cég valószínűleg újra megpályáztatja az ingatlant, ami egyébként remek helyen található, közvetlenül a belváros szívében.

A másik, a Kocka Bistro a Deák téren. Az eddigi üzemeltető 2 éve bérelte az üzlethelyiséget, mely igen népszerű volt a környéken. A föld alatti étteremben azonban időről időre előjöttek konstrukciós problémák, a vízesés talán sosem működött, cserébe az épület több helyen beázik. Vödrökkel kell odabenn felfogni a vizet. Vízszigetelés-cserére, valamint belső felújításra lenne szükség, ezt az eddigi bérlő azonban már nem várta meg. A tulajdonos önkormányzat már ki is írta pályázatra az ingatlant, melyre március 29-ig lehet pályázni. Hogy mikor nyílhat bármi az említett helyszínen, egyelőre nem tudni.

Zárva a Várkerületen a Rókalyuk Söröző is. A kifüggesztett felirat szerint felújítási munkálatokat végeznek az étteremben, azonban ez a felirat már több hónapja ki van függesztve, és bár az épületet kívül renoválták, ránézésre belül nem sok minden történt. Az elmúlt év őszén pedig a Passage kávézó is hirtelen zárta be kapuit a Színház utcában, sorsáról nem tudunk semmit. Ahogy azt sem, hogy tűnhet el a kelénpataki határátkelő mellől egy büfé per gyorsétterem szó nélkül a föld színéről, ez volt az ON MY WAY Sandwich, Coffee and more.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .