Menü Bezárás

72 Óra kompromisszum nélkül Sopronban

Pénteken reggel kezdődött a „72 Óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akció városunkban. A reggeli gyülekező a Deák Téren volt, ahol elsőként dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a fiatalokat , majd felhívta a figyelmet a környezetvédelemre és a környezettudatos életmódra.

Örömét fejezte ki, hogy a fiatalok lelkesek és egyre többen vesznek rész az ilyen akciókban, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy számukra is fontos a szép és tiszta környezet. Sikeres és hasznos munkavégzést kívánt a résztvevőknek és megköszönte a részvételüket. Ezután Barcza Attila a soproni esemény főszervezője üdvözölte a fiatalokat és az akció célja mellett a technikai részletekről is tájékoztatást adott.

A fiatalok munkacsoportokba szerveződve elindultak a kijelölt helyszínek felé, ahol azonnal megkezdték a munkát, hogy szebbé, tisztábbá varázsolják a környezetünket. Bármelyik helyszínen is jártam, jó volt látni, hogy az igen aprólékos és precíz munka mellett, jó hangulatot is teremtettek a fiatalok és előfordult az is, hogy egy-egy járókelő besegített a munkavégzésbe.

Az akció zárónapján, ma sikerült Barcza Attilával beszélgetnem, akitől egyéb érdekes részleteket is megtudtam :

Mit jelent a rendezvény mióta veszel részt benne?

A név, a szó szoros értelmében jelenti, hogy a résztvevők kompromisszum nélkül elfogadják a részükre kitűzött feladatot, ezzel is kifejezve az önkéntesség iránti elkötelezettségüket. A katolikus, református, és evangélikus egyház által közösen szervezett akció többéves múltra tekint vissza, és évről-évre egyre nagyobb nyilvánosságot kap. Idén már 8000 önkéntes fiatal vesz részt a programban, hogy közösen összefogva országszerte több száz helyszínen tegyenek a környezetükért, embertársaikért. Sopronban hetedik alkalommal rendeztük meg az akciót, és nagy öröm számomra, hogy hetedik alkalommal szervezhetem.

Kik segítenek a szervezésben?

Sokan! Ehhez kell egy jó csapat. Az évek alatt ez kialakult. Egyrészt vannak a résztvevő iskolák. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium, a Szent Orsolya Római Katolikus általános Iskola és Gimnázium, az Eötvös József Evangélikus Gimnázium évek óta fő motorjai a résztvevők toborzásának, vezetőik fontosnak tartják a kezdeményezést. Részt vesznek a Regnum Marianum, a Máltai szeretetszolgálat, az IKSZ, a Fidelitas, a Rotaract klub fiataljai és sok egyéni jelentkező. Természetesen vannak közvetlen szervezőtársaim is, akik az elmúlt évek során bekapcsolódtak a feladatokba. Péli Nikoletta, Betuker Botond, Farkas Zoltán, Mesterházy Balázs és sokan mások.

Mi történt ezen a hétvégén Sopronban, hogy alakult a program?

Péntek reggel Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a diákokat. Az összesen 720 önkéntes 21 helyszínen dolgozott. A festés, szemétszedés, lombseprés, lomtalanítás mellett vetélkedő is színesítette a programot. Nagyobb munkák voltak a Deák téren a KRESZ parkban, a Jereván városrészen, a Vasvári Pál utcában, a József Attila lakótelepen, az Erzsébet kertben, a Szívszanatóriumban, Brennbergbányán, a Washington parkban, a Rákosi úton, Tómalmon és Balfon is!

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .