Menü Bezárás

A legjobb fiatal innovátorok vetélkedtek Sopronban

Ez év novemberében az 5. alkalommal kerül megrendezésre Berlinben a Falling Walls Lab névre hallgató tudományos konferencia, melyen fiatal kutatók kapnak lehetőséget innovatív ötleteik bemutatására. A konferencia a berlini fal leomlásának állít emléket, ennek szellemében tehát a résztvevők feladata az, hogy bemutassák, szerintük melyik a következő fal, amit a tudomány segítségével le kell bontani. Idén először magyarországi előválogatót is rendeztek, melyet stílszerűen tegnap, a ’89-es magyar-osztrák határnyitás évfordulóján tartottak Sopronban a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Geodéziai és Geofizikai Intézetében (MTA CSFK GGI). Itt választotta ki az öttagú szakértő zsűri azt a 3 személyt, akik képviselhetik majd hazánkat a berlini döntőn.

DSCF3250
A fiatal kutatók érkezése az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet Csatkai utcai épületébe

Érdekesség, hogy az előválogató 14 indulójának mindössze 3 perc állt rendelkezésre munkájuk, ötletük bemutatására, melyet tovább nehezített, hogy mindezt angol nyelven kellett előadniuk. Ez egyébként majd a berlini döntőn is így lesz. Külön büszkeség a város számára, hogy két soproni fiatal is megmérettette magát (mindketten az MTA CSFK GGI színeiben): Hatos Gábor egy egyedi elektronikus fizetési rendszert ismertetett, míg Piri Dániel egy testreszabható, moduláris felépítésű és alacsony költségű adatgyűjtő eszközt tárt a nagyérdemű elé. Utóbbi munkát csak egy hajszál választotta el attól, hogy a 3 legjobb közé kerüljön, hiszen a zsűri másik 2 pályamunkával együtt külön dicséretben részesítette.

DSCF3270
A soproni Piri Dániel ismerteti ötletét a zsűri és az érdeklődők számára

A zsűri elnöke, Szarka László az eredményhirdetéskor külön kihangsúlyozta, hogy nehéz döntést kellett meghozniuk. A sorrend végül az alábbiak szerint alakult:

  1. Feiszthuber Helga (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
  2. Bakos Mária (MTA Természettudományi Kutatóközpont)
  3. Saurabh Saraf (WaterHubs)
DSCF3316
A továbbjutók: Bakos Mária, Feiszthuber Helga és Saurabh Saraf (balról jobbra)

A programban a Pán-Európai Piknik Emlékhely meglátogatása és egy — a határnyitással kapcsolatos — dokumentumfilm levetítése is szerepelt . A nap folyamán rengeteg új ismeretség létrejött, így az eseményből — melyet egy jó hangulatú közös vacsora zárt — mindenki csak profitálhatott.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .