A rendszerváltás időszakának mindennapjai Sopronban

Browse By

Huszonhat évvel ezelőtt augusztusban városunk országos és nemzetközi érdeklődés középpontjába került a keletnémetek határáttörése és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó események miatt. Ez az időszak azonban sok más tekintetben is érdekes, különleges szerepet játszott Sopron történetében. A Soproni Hírlap több mint negyed százada a szekrény mélyén sárguló 1989. júliusi-augusztusi számait leporolva egy mai szemmel nézve szokatlan, reményekkel teli, de a jelenre is sok tekintetben emlékeztető világ tárul elénk. A világháború előtt megjelenő klasszikus soproni médium nevét öröklő, de nem túl hosszú időt (mintegy 7 évfolyamot megélt) közéleti hírlap a rendszerváltás egyik fontos helyi sajtóterméke. A kor zűrzavaros, állandóan változásban lévő világát igyekszik az érdeklődő olvasó számára valamennyire átláthatóvá tenni, vagy legalábbis tematizálni. Az pedig szerteágazó. Az év nyarára változások tömegén van túl az ország, Nagy Imrét újratemették, ’56 pedig egy ideje már népfelkelésnek számít. Kádár János haláláról tudósítanak az újságok és benne van a levegőben, hogy elkezdődött egy folyamat – itt nálunk is, sőt, elsősorban nálunk. A Magyar Demokrata Fórum és az Országos Klubtanács Páneurópai Piknikre invitál július végi hirdetésében, amiről persze még senki nem sejtette, hogy nagyszabású események kiindulópontja lesz. A városi tanácsnál a régi utcanevek visszaállításáról folyik a vita. A cél az, hogy a Lenin körútból Várkerület, a Május 1. térből Deák tér, az Ifjuság térből Paprét, a Köztársaság utcából Erzsébet utca lehessen, az akkor még a Pozsonyi út részét képező Szent Mihály utca visszakaphassa nevét, valamint Magyarfalvát is újra Harkának hívhassuk. Ez a cél azonban csak ősszel teljesül, a szeptemberi határozat mondja majd ki: a táblák átfestésének határideje: 1989. november 30.

Ezzel egyidőben egyre többet lehet utazni a szomszédos Ausztriába. Figyelemkeltő tájékoztató hirdeti: “Jó borral várja Gols Ausztria legnagyobb bortermelő községe mindazokat, akik szeretnének résztvenni a helység idei népünnepélyén augusztus 11-e és 20-a között, amikor és ahol nagyszabású kiállítás, s – nemkevésbé kívánatos – borkóstoló részesei lehetnek. Aki kívánja, megkaphatja!” Az ekkor indított különvonaton e sorok írója is ott ült, az akkoriban kuriózumnak számító gálosi utazási lehetőség és ünnepség valóban feledhetetlenre sikerült. A Fertő-tó ezekben a hónapokban végre bármely magánszemély által is szabadon elérhetővé válik. Bár egy rövid ideig továbbra is csak a szükséges személyi okmányok bemutatásával látogatható a Fertőrákosi strand, de hamarosan elindulnak már az első hajóutak is. A Hírlap beszámol ennek az időszaknak az áldatlan állapotairól, “Fertőző fürdőző” címmel. A “több évtizedes kényszerű” szünet, a határvárosi “rang” megtette a magáét: rendezetlenség, ápolatlanság, elhanyagoltság, szegényes infrastruktúra jellemző, ráadásul a tóval ismerkedő fürdőzők szemetelése, kulturálatlan viselkedése is problémát okoz. Ugyanakkor “olyan nagyon komolyan azért már senki sem veszi” az igazoltatást és – aki teheti – önfeledten adja át magát a 30 fok feletti melegben a csónakázásnak, strandolásnak, hajózásnak.

gols-image

A korabeli Sopront azonban nem kerülheti el az újságírói kritika sem – amely akkor szemlátomást őszintébb, nyíltabb, megalkuvástól mentesebb, közvetlenebb volt. A “Sopron a mélyponton, vagy: holtidőben” című cikk például kínos hasonlóságot mutat a mai állapotokkal: “Városunk egy tarkabarka vidéki vásárhoz kezd leginkább hasonlítani, a magyarok számára méregdrága, megfizethetetlen “olcsóságaival”. A külföldi, mindenekelőtt osztrák orientáltságú kereskedelem, vendéglátás, fogorvosi, fodrász és kozmetikai és más szolgáltatásaink az “ipar” űzői számára lehetnek bár mégoly hasznosak, a város egészére nézve viszont valósággal megalázóak. Az idegenek előtti, a valutáért való szervilis széptevésnél talán csak az gusztustalanabb és elkeserítőbb, hogy közben saját szemünk előtt, saját aktív statisztálásunk mellett megy tönkre, s málik szét a szó szoros értelmében műemlékeink, műemléképületeink sajnos pótolhatatlan kincsestára.” Mára a műemlékek egy jó részét helyreállították, vagy újonnan épülő bérlakásokkal pótolták ki, de az akkori bírálatok – talán – ma elhangozva sem bizonyulnának minden alapot nélkülözőnek. A papréti zsinagóga felújítása (és hangversenyteremmé, galériává való átalakítása) már akkoriban felvetődött, de azóta sem lett belőle semmi, sőt manapság ugyanezeket a kósza híreket hallani.

Helyi vonatkozású, illetve országos hírek kapcsán az utca emberét is rendszeresen megkérdezik – képet kapva ezáltal a köz aktuális vélekedéseiről. Az éppen a hetekben újra az érdeklődés középpontjába került állítólagos Petőfi-test eltemetésének előzménye pont 26 évvel ezelőttre tehető, amikor is a Megamorv Petőfi-expedíciója eredményeképpen bejelentették: vélhetőleg a költő földi maradványait találták meg Szibériában. Többek között Varga Bélával, a küldetés Nagycenkre nősült régész tagjával is készítettek interjút. A megkérdezett soproni lakosok ellentmondásosan látják az ügyet, mindenesetre beszédtéma, csakúgy, mint október 23-a, amellyel kapcsolatban szintén tanácstalanul, zavarodottan foglalnak állást: “egyébként őszintén szólva, ha engem kérdeznek fogalmam sincs, hogy legyen-e ünnep október 23-a, vagy ne legyen. Mert harminc évig ugye azt sulykolták a népbe, hogy ellenforradalom volt, nemrég népfelkeléssé vált, most meg a pesti párt – kényszeredetten – azzal jön elő, hogy legyen nemzeti ünnep…” “Tavaly még gumibotoztak október 23-a miatt, most meg tessék: legyen nemzeti ünnep… nekünk ezt kellett 30 éven át ellenforradalomnak nevezni, a gyerekeink is így tanulták. Most aztán mit mondjunk nekik?” – hagyja nyitva a kérdést a megszólított úr.

Akit a téma behatóbban érdekel, az alább megtalálja a Hírlap egy júliusi, digitalizált példányát, PDF formátumban. A tervek szerint hamarosan a Páneurópai Piknik emlékezetes eseményeit is felidézzük korabeli cikkek segítségével.

SH-1989.07.21

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com