Menü Bezárás

„A soproni ingatlanok drágák” – akkor is, ha az osztrák szinttel vetjük össze?

A 2008-as Amerikában kirobbanó ingatlanpiaci válság fokozatosan gyűrűzött be Európába – ezáltal hazánkba. Bár azóta mintegy 10 év telt el és az utóbbi időszakban a kormány meglehetősen sok intézkedéssel támogatja a lakáspiac virágzását, az az igazság, hogy az építőiparunknak még mindig van hova fejlődnie. Különösen az osztrákokhoz képest.

A magyar építőiparnak egy nagy hibája van

A statisztikák tanúbizonysága szerint az újlakások szegmense az utóbbi 2-3 évben megugrott: először a kiadott építkezési engedélyek száma emelkedett több mint kétszeresére, majd az elkészült projektek kezdtek el gombamód szaporodni.

Igaz, hogy 2017-ben mintegy 136 ezer folyamatban lévő projektet tartottak számon, de ez még mindig nem érte utol a válság előtti szintet (ebben az évben nagyjából 159 ezer újlakás épült). És bár a számok biztatóak, egy néhány éve készült felmérés szerint az újlakásokra igen nagy szükségünk van, mert a hazai ingatlanállomány állapota jócskán hagy kívánnivalót maga után.

A képet tovább árnyalja, hogy 2019 év végén megszűnik az újlakásokra vonatkozó kedvezményes adókulcs, amelynek hatásait már most is érezhetjük. A bejelentést követően voltak olyan fejlesztők, akik a projekt leállítása mellett döntöttek. És vannak, akik inkább bele sem kezdenek – mert attól tartanak, hogy az átadás 2020-ra csúszna.

A munkálatokat megnehezíti a szakemberhiány és az építőanyag drágulása, de a szakértők szerint nem is ebből ered a probléma igazi gyökere, hanem az alacsony hatékonyságból. Ausztriában ugyanis ugyanannyi dolgozóval mintegy hatszor nagyobb értékű termelést tudnak kivitelezni, mint itthon.

Mekkora az eltérés az osztrák és a soproni ingatlanárakban?

Köztudott, hogy hazánk vidéki nagyvárosai közül csak Sopron veszi fel a versenyt a fővárossal, ami főleg az Ausztriához való közelségére vezethető vissza. Éppen ezért érdemes megnézni, hol helyezkednek el a város átlagárai az egyes osztrák térségekhez képest. A számszerűsítésnél pedig jobb, ha külön vizsgáljuk az egyes ingatlantípusokat – hiszen teljesen más adottságokkal bír egy családi ház és egy lakás.

A soproni házak átlagos négyzetméterenkénti árai nem minden esetben maradnak el jelentősen a szomszédos országban lévő társaiktól. Felsőpulya (Oberpullendorf) árszínvonalához képest 18%-kal, Nagymarton (Mattersburg), Kismarton (Eisenstadt) és Nezsider (Neusiedl am See) szintjéhez képest azonban nagyobb, 38-57%-kal kedvezőbb átlagárakkal lehet kalkulálni – mindez 700-1350 eurós különbséget jelenthet a négyzetméterárakban.

Átlagos ingatlanárak Sopronban és Burgenland egyes régióiban

Hasonló differenciál mutatkozik az Eisenstadtban és a Sopronban eladó lakások között is, ebben a szegmensben a négyzetméterárakban mintegy 38%-os, azaz 870 eurós különbségekről beszélhetünk. De nemcsak az átlagárakra, hanem azok változásának ütemére is érdemes egy pillantást vetni.

Az átlagos ingatlanárak változása Sopronban és Burgenland egyes régióiban (euró/m2, 2018. január és augusztus között, forrás: ingatlannet.hu; derstandard.at)

Ebben a kérdésben szintén számít a pontos elhelyezkedés – azaz a régiók Burgenlandban is mérvadók. Idén Eisenstadtban 10%-kal, Mattersburgban és Eisestadt-Umgebungban 2-3%-kal visszaestek, Oberpullendorfban 4%-kal, Neusiedl am See térségében pedig 15%-kal drágultak az átlagos négyzetméterenkénti árak. De nem állt meg a soproni árszínvonal sem, az itt meghirdetett ingatlanok január és augusztus között újabb 9%-kal bővültek – ezzel lekörözve a hazai 5%-os növekedést.

Forrás: ingatlannet.hu

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .