Menü Bezárás

A város legkevésbé karbantartott kerékpáros infrastruktúrái

Néhány éve nagy csinnadrattával adták át a „Hubertusz kerékpárút” belvárosi szakaszát, illetve a BOB pálya alatti bringagyalog kanyart is. Azóta azonban mostohagyerek lett ez a kerékpáros infrastruktúra, kimondottan a 84-es és a Tercia Hubertus közötti rész van a legrosszabb állapotban, a sávok már nem látszanak, főleg most, a lomb lehullása közben/után, pedig tavaly egyszer mi is letakarítottuk. Azért is szomorú, hogy ilyen állapotú ez a szakasz, mert az eredeti terv szerint ez egyfajta „gerincút” lenne/lett volna Ausztria és Sopron között, hiszen ez az egyetlen közvetlen kerékpáros útvonal.

Hasonlóan elhanyagolt, a Deák-tér is, ami pedig azért meglepő, mert ilyenkor is nagy kerékpáros forgalmat bonyolít. Ugyan így az Erzsébet-kert környékén sem kell takarításra számítani.

Szintén letakarítottuk tavaly a Kőszegi úti körforgalom körüli infra egyik részét, ennek sincs már semmi nyoma.

A Sopron Holding feladata ELVILEG ezen kerékpáros infrastruktúrák karbantartása, tehát jó lenne, ha regelmäßig takarítanák őket.

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. nattomi

    Az újonnan átadott Fertő menti kerékpárút szakaszokkal ugyanez a helyzet: levelek, ágak borítják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .