A visszaszámlálás elkezdődött: egy hét múlva indul a Telekom VOLT Fesztivál!

Browse By

Egy héttel a kapunyitás előtt a Liszt-központban közös sajtótájékoztatón ismertették a fesztivál szervezői, a főszponzor és a városvezetés az idei VOLT Fesztivál fénypontjait, majd Lobenwein Norbert hivatalosan is átadta a városnak azt a 2,5 méter magas és 10 méter hosszú “SOPRON” feliratot amit szerintem mindenki jól ismer már.

Az idei VOLT számos elemében megújul: talán világszerte újdonságnak számít, hogy egymással szemben két nagyszínpad épül a Lővérekben, amelyeken délután 3-tól reggel 6-ig megállás nélkül váltják egymást a legnagyobb hazai előadók és világsztárok. A közel harmincezres küzdőtéren így várhatóan igazán fantasztikus hangulat alakul majd ki: a gyönyörűen kivilágított kulisszák között a közönségnek valóban csak kapkodnia kell a fejét a mindössze pár perces átállások alatt: amikor véget ér egy koncert az egyik színpadon, már jön is a következő a másikon. A teljességre törekvő, színes kínálatban David Guetta, a Motörhead, Slash, Fatboy Slim, a Bastille és John Newman is színpadra lép. De a szervezők büszkék arra, hogy a legnagyobb hazai koncertmerítés is a Voltra jellemző, Ákostól a Vad Fruttikig, a Punnany Massiftól a Kiscsillagig.

IMG_6968jav

IMG_6973jav

A sajtótájékoztató résztvevői balról-jobbra: Rózsa Iván a fesztivál névadó Magyar Telekom kommunikációs igazgatója; Ákos Kossuth-díjas dalszerző, zeneszerző; Lobenwein Norbert a fesztivál főszervezője és Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere.
Az figyelmes szemű fesztiválrajongóknak egyből feltűnhet, hogy a soproni szervezőpáros másik tagja, Fülöp Zoltán nincs jelen az asztalnál. Betegség miatt kellett otthon maradnia, innen is jobbulást kívánunk az egy hét múlva kezdődő fesztiválig!

“Emlékszem, Sopronban” – így szól a VOLT Fesztivál nagysikerű idei himnusza, a Halott Pénz és a Wellhello tolmácsolásában. Már most kijelenthető, hogy minden idők legsikeresebb Voltos reklámkampánya az idei, hiszen a hazai koprodukcióban készült fesztivál himnusz pillanatok alatt elérte az 1 milliós nézettséget a YouTubeon.
Aztán jött a “Mindeközben Sopronban…” című reklámfilm-sorozat, amely szintén bombaként robbant a világhálón. A sorozatban vicces és kellemetlen helyzeteket követnek a boldog VOLTos képek.

A VOLT névadó szponzora, a Telekom a fesztivállal közösen hozta létre a központban felépülő, hatalmas Telekom Teret, ahol az egyedi látványvilág mellett, 24 órás programkínálat, finom ételek és italok, fodrászat és egy hangszigetelt kapszulahotel is megtalálható lesz, miközben a 4G-vel működő interaktív Festivál Buddy-k segítségével azok is bepillanthatnak a VOLT hangulatába, akik nem jutnak el Sopronba.
A Telekom a VOLT Fesztivál 5 napján zajló koncertek zömét élőben közvetítik a fesztivál honlapján, de végig jelen lesz a Petőfi Rádió és a Petőfi TV stábja is.

IMG_6955jav

Rózsa Iván, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója személyesen mutatta be, hogy mit is takar a FestivalBuddy kifejezés? A legmodernebb hálózati kommunikációs technológiákkal elkészített és kamerával illetve mikrofonnal felszerelt 3 darab “kis fesztiválozót” az előre kiválasztott BuddyGuideok mozgatják, illetve kísérik végig a fesztivál területén – mindezt online streamelve. Tehát akik valamiért nem tudnak részt venni a fesztiválon ők otthonról a 4G hálózat segítségével teljesen fesztivál közeli hangulatot élhetnek át otthonról is.

A Telekom profiljából kifolyólag nagyobb adatforgalommal és számtalan wifi és töltő ponttal is készül az önfeledt fesztiválozás érdekében.

A klímavédelem ismét nagy hangsúlyt kap a fesztivál egész ideje alatt. Június elején Áder János köztársasági elnök és a fesztivált szervezői megállapodást kötöttek arra vonatkozóan, hogy a VOLT kiemelt partnerként vesz részt a világraszóló Élő Bolygónk klímavédelmi kampányban. Az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni akció célja, hogy világszerte 1 milliárd aláírást gyűjtsön össze az év végi, párizsi klímacsúcsig. A Telekom VOLT Fesztivál egyik leglátványosabb eseményeként július 3-án délután 10.000 db léggömb emelkedik a magasba, a közönség 10.000 db üzenetével… A VOLT művészeti helyszíne is az Élő Bolygónkhoz kapcsolódik, ahol a művészek és a közönség egyaránt a klímavédelem ügyét dolgozzák fel.

IMG_6978jav

A nem túl kedvező időjárás dacára a sajtótájékoztató végén Lobenwein Norbert jelképesen átadta a városvezetésnek a tavalyi fesztiválon neves kortárs művészek által készített 10 méteres SOPRON feliratot. A köztéri installáció ugyan már többször feltűnt a Liszt-központ előtti téren, de a városvezetés ígérete szerint ezúttal véglegesen foglalta el a helyét. A felirat egyébként igencsak népszerű a soproniak és a turisták körében is, hiszen a közösségi médiát már most ellepik az embernagyságú betűk mellett készült selfiek.
A város többi pontja is fesztiválhangulatba öltözik: már a Tűztornyon is megtalálhatók a Voltos molinók, illetve a város kandelábereit is színes VOLT Fesztiválos zászlók lepik el.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com