Browse By

Átadták a Fertő menti kerékpárút hiányzó szakaszát

Bár még teljesen nem készült el, ma délelőtt átadták a Fertő menti kerékpárút (EV13, B10) eddig hiányzó szakaszát Fertőrákos és Sopron-Balf között. Kerékpározni eddig is lehetett, csak lent a 8526-os számú úton, most azonban egy “Güterweg” jellegű új szakaszt adtak át, melyről egyébként mi is cikkeztünk korábban.

Balfról érkezve az új út a Fertő utcán leágazik, majd a kertek alatt, a régi savanyúkút mellett tér vissza a közúthoz, ahol aztán független kerékpárútként egy darabig azzal párhuzamosan, majd felkanyarodva vegyesen mezőgazdasági útként folytatódik tovább. Az új nyomvonal keresztezi a Fehér utat, egy darabig pedig a Nemeskúti út szakaszán halad. Az új útvonal végig aszfaltos, leszámítva egy kisebb szakaszt Fertőrákos közelében, a Szárhalmi-erdő alatt, mely zúzottköves lett.

Az átadón részt vett Fazekas Sándor, Magyarország földművelésügyi minisztere, aki elmondta, a Fertő tó mentén 1,3 milliárdos fejlesztés valósult meg, amelynek révén megismerhető a borvidék, bejárhatók a történelmi falvak és városok. Első körben 450 millió, a második körben uniós pályázatból 805 millió forint állt rendelkezésre, ebből készült el az új szakasz is.

Elsősorban turisztikai szempontok fogalmazódtak meg a kerékpárút átadásakor, hogy ez hivatásforgalomra mennyire használható, arról szó nem esett, minden esetre kerékpárral munkába járóknak nem feltétlenül a legoptimálisabb a fel-le emelkedés-ereszekedés, főleg ha egy nemzetközi kerékpárútról beszélünk (Eurovelo 13). Ezenkívül a fejlesztésbe bekerült néhány vitatott dolog is, például az az össze-vissza kanyargó aszfaltos rész, mely a balfi régi savanyúkúthoz vezető fűzfasor fái(nak maradványai) közt kanyarog. Itt véleményem szerint pont érdemesebb lett volna makadám/zúzottköves megoldást alkalmazni, de persze lett itt jópár derékszögű kanyar, és felesleges akadály is.

Kollégáink vasárnap, még az átadás, kitáblázás előtt végigjárták a szakaszt, melyről videó is készült.