Menü Bezárás

Ausztria történelme Sopron mellett zajlott

Néha nem is tudjuk, mi van, vagy mi történt a közvetlen környezetünkben. Somfalván (Schattendorf) 90 évvel ezelőtt lövések dördültek, amik Ausztria újkori történelmét is nagyban befolyásolták. Az első világháború, és a trianoni békeszerződés után Őrvidéket elcsatolták, mindössze 6 évvel a soproni népszavazás után Somfalva pedig már az osztrák politikai események részeként vonult be a köztudatba. De ne szaladjunk ennyire előre…

IkvaHír: DSC 3878 (Custom) - indafoto.huAusztriában 1918 október 21-én Ideiglenes Nemzetgyűlés alakult, 1919 február 19-én pedig választásokat tartottak. Az 1918-ban elfogadott ideiglenes alkotmány szerint Német-Ausztria köztársaság, ami azonban majd csatlakozik a Német Köztársasághoz. A kormányban koalícióban kormányoztak a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták. A Saint-Germani szerződés aláírásával Ausztria elvesztette területeinek nagy részét, ugyanakkor Karintia és Őrvidék pedig Ausztriáé lett. 1920-ben új választásokat tartottak, amikor is a keresztényszocialisták nyertek, és egészen 1938-ig kormányoztak. 1925-ben bevezették a schillinget, mint fizetőeszközt. A gazdasági nehézségek viharos politikai élettel párosultak, jobb- és baloldali paramilitáris csoportok alakultak, amelyek erőszakos összecsapásokig fajuló tüntetéseket rendeztek.

IkvaHír: DSC 3832 (Custom) - indafoto.huÉs itt jön a képbe Somfalva. 1927 január 30-án két helyi paramilitáris szervezet, a frontharcosok szövetsége és a Schutzbund között fegyveres összecsapások kezdődtek. Az egyik politikai tüntetés során olyan incidens történt, melyben két ember vesztette életét. A gyilkosok az akkori Tscharmann vendéglő ablakából lőttek ki. Ez volt a somfalvi vérfürdő. Az egyik áldozat a kelénpataki Matthias Csmarits, a másik pedig a somfalvi, mindössze 6 éves Josef Grössing volt. A három elkövetőt 1927 júliusában bíróság elé állították, itt viszont az a döntés született, hogy szabadon engedik őket. Ez hatalmas tüntetéseket váltott ki Ausztria fővárosában, Bécsben, melyben a rendőrség a tüntetők ellen lépett fel. A tüntetéseknek 94 halálos áldozata volt. Innentől számítjuk az első osztrák köztársaság meggyengülését, bár felbomlása több évvel később történt csak meg.

IkvaHír: DSC 3852 (Custom) - indafoto.huSomfalván és Kelénpatakon (Klingenbach) is áll egy síremlék a két meggyilkolt helyi lakos emlékére. Tegnap mindkét helyen megemlékezést tartottak, a lövöldözés 90. évfordulója alkalmából. Somfalván én is ott voltam. Az ottani megemlékezésen a helyi szocialista ifjúság tartott rövid műsort, majd beszédet mondott többek között Johann Lotter, Somfalva polgármestere, Christian Illedits, a burgenlandi tartományi parlament elnöke, Muna Duzdar államtitkár, valamint Wolfgang Brandstetter igazságügyminiszter. Beszédükben kitértek arra, hogy ahogy 90 évvel ezelőtt, így ma is sokan ártatlanul esnek politikai, vagy más események áldozatául, és a gyűlölet, a fasizmus, a nacionalizmus, és a rasszizmus manapság is nagy áldozatokat hoz. A környék együtt emlékezik arra, ami 90 évvel ezelőtt történt. Az ilyen megemlékezések emlékeztetnek mindenkit a történelemre, a borzalmakra, és a jövő generációjának is emléket nyújt a múltról.

IkvaHír: DSC 3869 (Custom) - indafoto.hu

TELJES KÉPGALÉRIA ITT! VOLLES BILDERGALERIE HIER!

Források:
Külügyi Szemle, ORF Burgenland, ORF magyarok, Wikipedia

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .