Az úszó tőzike

Browse By

Március eleje tipikusan a tavaszi tőzike (Frühlings-Knotenblume) időszaka. Elterjedése leginkább Közép-Európára, azaz térségünkre jellemző. Magyarországon védett növény, eszmei értéke 2000Ft. Nem is leszedni, csak megcsodálni kell, erre pedig az egyik legalkalmasabb hely itt van a Soproni járásban, Csáfordjánosfa mellett. Győr-Moson-Sopron és Vas megyék határán található az az erdő, ahol jelentős mennyiségű tavaszi tőzike virágzik ezidőtájt. Megközelíteni a Csáfordjánosfát Répceszemerével összekötő útról lehet, barna tábla jelzi a TŐZIKE TANÖSVÉNY irányát, de egyébként is fel fog tűnni az a rakás parkoló autó, amik tulajdonosai szintén kiváncsiak erre a páratlan természeti jelenségre.

GePaRdLaCeE: P3100399 (Custom)

Az elmúlt évekkel ellentétben  a Répce (Rabnitz) most igen áradó képet mutatott, legalábbis vasárnap, mikor erre jártam, így volt. Ennek következtében gumicsizma nélkül ne is próbáljon meg senki kijutni a virágokhoz, a folyó vize, illetve mellékágai ugyanis szinte a hidak alját mossák (mosták?) illetve belvíz is van rendesen. Ez persze a legkevésbé sem zavarja a csodálatos virágokat, amik vígan pompáznak az egyelőre lomb nélküli erdő altalaján.