Menü Bezárás

Burgenlandban készültek a meleg párokat ábrázoló jelzőlámpák

Rendhagyó jelzőlámpákat állítottak üzembe összesen negyvenkilenc bécsi kereszteződésben. A hagyományos álló, illetve gyalogló alakok helyett ezeken párok láthatóak, vegyesek és egyneműek egyaránt. A toleranciára és a nyitottságra akarják felhívni ezzel a figyelmet az osztrák fővárosban. A Life Ball, az Eurovíziós Dalfesztivál és a Szivárványparádé alkalmából június végéig láthatóan a párok a gyalogos közlekedési lámpákon Bécsben – így szólt még május elején az MTI közleménye. A szinte egész világot bejáró képek népszerűsége miatt Maria Vassilakou, a bécsi önkormányzat közlekedési kérdésekkel foglalkozó illetékese kedden bejelentette: a lámpák állandó jelleggel üzemelhetnek az osztrák fővárosban. A maradást többek között egy 21 ezer lájkot számláló Facebook csoportnak is köszönhetik.

Azt azonban kevesen tudhatják, hogy a lámpáknak burgenlandi vonatkozása is van, pedig a világ egyik legnagyobb közúti forgalomirányító lámpagyára a Swarco Holding alá tartozó sopronújlaki (Neutal) üzeme készítette őket. A világ minden tájára, így Európától Ázsián át, egészen Dél-Amerikáig szállítanak, mintegy 60 országnak rendőrlámpákat. A különféle országok mind-mind eltérő szabványt követelnek meg, így számos lámpaspecifikáció gyártásának kell megfelelniük. Egy dolog azonban mindig biztos pont: a piros és a zöld színek megléte… 🙂
Ennek megfelelően nem okozott komolyabb nehézséget a sopronújlaki gyárnak az egyedi bécsi megrendelés, amelyek azóta sláger-terméknek számítanak.

A lámpák megjelenése egyből számos vitát váltott ki, így az interneten is megjelentek a különféle karikatúrák. Forrás: Marian Kamensky

Fotók: APA-OTS

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .