Menü Bezárás

Burgermeister: Egy kebabos, melynek nevében folyó van

Egy gyorsétterem, ami egy folyóvízről kapta a nevét. Mint mi. Csak mi  nem vagyunk étterem… A Duna Döner viszont teljes mértékben az, és egy magyarországi étteremlánc tagjaként nemrég nyitotta meg kapuit Sopronban, a Ferenczy János utcában, méghozzá a Prima Vita Pizzéria helyén. Ettünk egyet.

Az épület szépen fel lett újítva, tisztaság, rend, miegymás. Nyitás napján, nyitás órájában mentünk, és egyet fizet kettőt kap akció is volt, így egyszemélyes stábommal ketten egy-egy sima kebabot fogyasztottunk. A hely nem is annyira gyorsétterem, inkább olyan beülős, várakozós, kellett is várni egy kicsit a kajára, de nem is baj, hiszen a környezet ezt teljes mértékben lehetővé teszi. كاس امم اوروبا 2024 Az étlapon széles választékban érhető el mindenféle étel, kezdve a frissensültektől, a tésztákon át egészen a levesekig, kebabokig, pizzákig. És azt kell, hogy mondjam, egész megfizethető áron.

A kebab, amit kikértünk, 890Ft-ba kerül, és kétféle hússal is kérhető: csirkével, illetve borjúval. Mi csirkéset ettünk, a pita friss, meleg volt, a hús rendesen át volt sütve, a saláta, az öntet, a hagyma pedig tökéletes elegyét alkotta azon kebab alapanyagoknak, amikből mindenki elképzel egy ilyesfajta gyorsételt. Meg merném kockáztatni, hogy ez most a város legfinomabb kebabja. مسابقات وجوائز مالية حقيقية 2022 Érdekesség, hogy a csomagolásokon, a szalvétán különféle osztrák vendéglátóipari egységek, szálláshelyek logói díszelegnek, ez lehet marketing, vagy lehet céghálós összefonódás eredménye is. Egyetlen negatívumot emelnék ki: a kis hifi hangját eléggé elnyomja a szagelszívó…

Sikerült egy piaci rést is betömni, úgy tűnik, egyre többen jönnek arra rá, hogy érdemes a hét minden napján nyitva tartani, ez esetben pedig elég korrekt ideig: naponta 10-23 óráig van nyitva a hely.

Hamarosan újabb epizóddal jelentkezünk! سباق خيول

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .