Menü Bezárás

„Családi tragédiákkal, életterek eltűnésével, a nyugalmas és egészséges táj tönkretételével járna az M85”

A Catanea közhasznú egyesület tagjai a keddi közmeghallgatás után 12 pontba foglalták össze véleményüket az M85-ös gyorsforgalmi út Pereszteg és Sopron oh. megépítése kapcsán. Az elgondolkodtató felvetéseknek és kérdéseknek módosítás nélkül kívánunk helyet biztosítani hírblogunkon.

  1. A szervezők láthatóan meglepődtek, hogy a hiányos hirdetés és szokatlan időpont ellenére is mennyien jöttek el a fórumra, ahol első ízben ismertették az újrakészített terveket az M85-ös út Pereszteg-Sopron szakaszáról. Pedig a közvetlenül érintetteknek a zsúfolásig megtelt teremben mindössze 0,2 %-a volt jelen, hiszen Sopron és a környező települések (az osztrák oldaliak is!) mind beletartoznak a „hatásterületbe”! (Egyáltalán nem igaz, hogy a határon túl élőkre és gazdálkodókra nem hatna az út!)
  1. A fórumból kiderült, hogy családi tragédiákkal, életterek eltűnésével, a nyugalmas és egészséges Táj tönkretételével járna a terv megvalósítása! Szeretettel kialakított otthonok, kertek, szőlők esnének áldozatul, és a meghagyott telkeken is egészségtelenné válna az élet!
    (A korábbi nyomvonal még kissé szerényebben használta fel Sopron termőterületeit, a mostani változat bonyolult, belvárosnyi csomópontokkal, szélesen ívelő kanyarokkal, párhuzamosan vezetett 6 sávval rengeteg helyet elvesz a zöldterületből! )
  1. Külön hangsúlyoztam, hogy itt nem a Győr-Sopron biztonságos összeköttetésről van szó, hanem a teljesen indokolatlan és tájromboló Győri út-Pozsonyi út-Bécsi út közti, Sopront elkerülő szakaszról.
    Ez a hozzászólók szerint is csak az átmenő távolsági kamionforgalmat és az átmenő osztrák forgalmat vonzaná Sopron közvetlen közelébe, csak káros szennyezéssel és területfoglalással, előnyök nélkül.
    Az említett városi bevezető szakaszok rendszeres bedugulását sem oldaná meg egy külső elkerülő szakasz, sőt fokozná a zsúfoltságot a városkapuknál, mint az pl. Bécsben is tapasztalható.
  1. Egy ilyen forgalmas út az egész soproni medencét és a hozzá szervesen kapcsolódó Fertő-tájat, kertekkel, Borvidékkel, fürdőhelyekkel, lakóterületekkel elvágná egymástól. Hosszú évszázadokra, mert aztán ha nem lesz már ennyi energia a hiábavaló közlekedésre, ki fogja elbontani azt a legalább 100 hektáros betonsávot? Ezt a helyreállítási munkát is tessék figyelembe venni a környezeti és költségtervekben!
    Az állatok és az ember általában  céltudatosan mozognak a tájban, nem lehet őket egy-egy „átjáróra” szorítani, és igazságtalan is, hogy az autópálya kedvéért sokezren kényszerüljenek hosszú kerülőutakat tenni.
  1. Ahogy a helyszínen is jegyzőkönyvbe mondtam, egyre többen szeretnének és lassan mindenki kénytelen lesz vegyszermentesen gazdálkodni, ami hiábavalóvá, lehetetlenné válna, ha az uralkodó szélirányból állandó szennyezésbe kerülne Sopron és a falvak külterülete is. Az talán igaz, hogy a füstgáz gyorsan eloszlik a levegőben, de aztán összegyűlik a mélyebb, szélvédett helyeken, bemosódik a talajba, ivóvizünkbe, gyógyvizeinkbe is!
  1. Ki számolt az út fenntartásával járó szennyezéssel? A téli sózás, útjavítások, balesetek, vagy egyszerűen a lefolyó csapadékvíz súlyosan szennyezné élővizeinket! Ezt sem szabad megengedni!

 

M85_látványterv
Fantázia látványtervünk arról, hogy miképp is illeszkedne a tájba az M85-ös gyorsforgalmi út Sopronnál.

 

  1. Se az ország belseje felé, se a határtól Ausztriában nincs, és nem is várható folytatása ennek a rövid szakasznak. Az osztrák községek népszavazással döntöttek arról, hogy nem kívánják feláldozni lakóhelyüket az átmenő forgalomnak! Az Aarhusi egyezménynek megfelelően őket is értesíteni kell, meg kell kérdezni minden ilyen tervről!
  1. Sopron M.J. Város nemrég elfogadott településfejlesztési koncepciójának, stratégiájának, és a korábbi környezetvédelmi programnak, turisztikai terveknek megfelelő jövőkép még egy térségi központot, egészségre és természeti-kulturális értékeinkre épülő gazdaságot tűz ki célul, amivel teljesen ellentétes ez a tájat romboló, a várost elkerülő autópálya-terv!
  1. A várost átszelő Borostyánkő út és a sokkal későbbi vasút után ez a harmadik óriási hatású beavatkozás ebbe a tájba, de míg a lovaskocsikkal járt köves út csaknem eltűnt, a vasút sok szempontból hasznos és tovább hasznosítható (pl. Ro-La, helyi érdekű vasút, sínautóbusz!), a közúthoz képest aránylag környezetbarát megoldás, a tervezett gyorsforgalmi út a klimatikus gyógyhely, a híresen szép környezetű Sopron pusztulását okozná. (OEdenburg helyett valóban Ödenburggá tenné!)
  1. Mivel az Európai Unió ezt a projektet sem támogatja, kérjük, hogy csak olyanra költsék az adófizetők pénzét, amire szeretnénk, amire valóban mindenkinek szüksége van: egészséges élőhelyekre és élelemre, tiszta környezetre, járható településeken belüli és összekötő utakra, kerékpárhálózatra, akadálymentes járdákra, közvilágításra, csapadékvízgyűjtésre, természetes szennyvíztisztításra, tájaink helyreállítására!
  1. Végül az úttervektől függetlenül is kérjük – országszerte! – a szélvédő, zajvédő, talaj- és páramegtartó, élőhelyet adó, élelmet termő és szép mezsgyék, háromszintű véderdősávok, fasorok telepítését!
  1. Kérjük egyesületünk részére az M85-ről szóló híreket, információkat, tervezeteket és meghívókat megküldeni; és az eljárásban részünkre az egyeztetéseken, fórumokon való részvétel, illetve a tervek véleményezési lehetőségét biztosítani szíveskedjenek!
Kérjük továbbá az ügyben alaposan érintett osztrák féllel való egyeztetést, és az arról szóló tájékoztatásunkat is!
Sopron, 2015. április 22én, a 25. hazai Föld Napján
Köszönettel: Hárs Olivér

 

Az egyesület a fenti levelet az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség számára is eljuttatta véleményezés gyanánt, amire még bárkinek van lehetősége.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .