Menü Bezárás

Életbe lépett az új 2016/2017-es menetrend

Vasárnap, azaz december 11-én életbe lépett az új vasúti, és buszos menetrend, mely a 2016/2017-es évre érvényes. A váltást gyakorlatilag egész Európában egységesen vezetik le, így Magyarországon, és Ausztriában is egyszerre történik meg minden évben.

  • A Sopronkertes-Somfalva (Baumgarten-Schattendorf) állomás felújítási, és kibővítési munkálatai befejeződtek, erről itt írtunk. Ennek következtében mostantól minden REX vonat megáll mindkét irányban, tehát Sopron-Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) valamint Bécs-Pozsonyligetfalu (Bratislava-Petržalka) felé is.
  • A Sopron – Bécsújhely (Wiener Neustadt) vasútvonalon menetrendváltástól kezdve több járatpárt is korszerű, alacsonypadlós Siemens Desiro vonat szolgál ki.
  • A GYSEV új InterCity kocsijai már 160km/órás sebességre képesek, ennek következtében Sopron és Budapest között is csökken a menetidő, mégpedig 5 perccel. Ennek köszönhetően a Keleti pályaudvarról páros óra tíz perckor Szombathelyre, páratlan óra tízkor Sopronba indulnak IC-k, egységesen.
  • A Sopronból 8:10-kor közvetlenül Pécsre közlekedő sebesvonat ezentúl megáll Sopronkövesd megállóhelyen is, visszairányban azonban nem.
  • A Pannoniabahnon, mely Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) és Nezsider (Neusiedl) között halad, és Kismartont is érinti, a csúcsidei félórás követést egy órával későbbre eltolták, igazodva az ingázó utasok igényeihez.
  • Nyári hétvégéken, valamint ünnepnapokon júliusban és augusztusban 2 Railjet vonatpár közlekedik majd Salzburg és Nezsider között. Ezzel végre Burgenland tartomány is kap Railjet-kapcsolatot.

Sopron helyi buszközlekedésében a következő változások történnek:

  • Az 5T (Autóbusz-állomás – Győri út, AlphApark) vonal menetrendjében a 7210 (Sopron – Fertőd – Kapuvár) regionális vonal változásai miatt a következő változások történnek:
    tanév tartama alatt munkanapokon az autóbusz-állomásról 5.30 óra helyett 5 perccel korábban, 5.25 órakor indul autóbuszjárat (7210/113 sz. járat);
    tanév tartama alatt munkanapokon Győri út, AlphAparktól 7.23 óra helyett 5 perccel korábban, 7.18 órakor indul autóbuszjárat (7210/114 sz. járat);
    munkanapokon (hétfőtől péntekig) Győri út, AlphAparktól 7.23 óra helyett 5 perccel korábban, 7.18 órakor indul autóbuszjárat (7210/16 sz. járat);
    munkanapokon (hétfőtől péntekig) Győri út, AlphAparktól 14.38 óra helyett 10 perccel később, 14.48 órakor indul autóbuszjárat (7210/150 sz. járat).
  • A 7-27 vonalcsoporton az Aranyhegyi lakópark közlekedésének fejlesztése érdekében – a 2016. november 7-én kísérleti jelleggel bevezetett módosításokat megelőző alapmenetrendet alapul véve, ahhoz képest – a következő módosítások történnek (a 7B, 27B vonalak eredeti menetrendje viszont teljes egészében visszaállításra kerül!).
    A Csengery utcából munkanapokon (hétfőtől péntekig) 7.00 órakor 7-es helyett 27-es autóbuszjárat indul, lehetővé téve a rövid útvonalon történő eljutást az Aranyhegyi lakóparkból a Jereván lakótelep felé is.
    Új szolgáltatásként közlekedik munkanapokon (hétfőtől péntekig) a 27Y jelzésű autóbuszjárat, amely a próbaüzem idején alkalmazott útvonalon, azonban csak a Boldogasszonyi utcától indul, és – a város legtöbb iskolájának érintésével – a Híd utca – Csengery utca – Mátyás király utca – Széchenyi tér – II. Rákóczi Ferenc utca – Táncsics utca – Faraktár utca – Jereván lakótelep útvonalon közlekedik.
  • A 32-es (Autóbusz-állomás – Gida patak utcai lakópark) vonal menetrendjében a 7242 (Sopron – Harka) regionális vonal menetidő-korrekciója következtében az autóbuszok menetideje az autóbusz-állomástól a Gida patak utcai lakóparkig 1 perccel nő.
  • A 33-as (Autóbusz-állomás – Sopronkőhida) vonal menetrendjében a 7205 (Sopron – Fertőrákos – Fertő-tó) regionális vonal változásai miatt a következő változások történnek:
    autóbuszjáratok Sopronkőhida irányába is megállnak a „Pozsonyi út, temető” megállóhelyen;
    az egyenletesebb követés érdekében május 1-től szeptember 30-ig 10.57 óra helyett 45 perccel korábban, 10.12 órakor közlekedik autóbuszjárat Sopronkőhidáról az autóbusz-állomásra (7205/30 sz. járat);
    az egyenletesebb követés érdekében munkanapokon (hétfőtől péntekig) 13.08 órakor csak egy autóbusz közlekedik Sopronkőhidáról az autóbusz-állomásra, a másik autóbusz 30 perccel korábban, 12.38 órakor közlekedik (7205/140 sz. járat).
  • A 2017. évi VOLT Fesztivál nyitónapján a 12V járatok 19.00 óra után is a rendezvény idején előírt menetrend szerint, azaz 19.00 és 3.00 óra között 30 percenként, majd 4.00 és 4.30 órakor közlekednek, mivel a korábbi évek „zártkörű” nyitónapi rendezvénye a fesztivál teljes értékű napjává vált, ezáltal az utazási igények is nőttek.

Az aktuális menetrendekről itt lehet további információt találni:

www.menetrendek.hu

www.mavcsoport.hu

scotty.oebb.at

www.vor.at

www.enykk.hu

www.gysev.hu

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .