Menü Bezárás

Elfeledett soproniak címmel nyílt kiállítás

A holokauszt 70. évfordulójának évében Elfeledett soproniak – fejezetek a soproni zsidóság történelméből címmel nyílt kiállítás az Új utcai 11-es szám alatt, az Új-zsinagógában.

A tárlat célja, hogy bemutassa a soproni zsidóság életét, főként a II. világháború alatt.  1944. májusában 1870 zsidó polgárt írtak össze.Július 5-én az egykori Déli Pályaudvarról a soproni és környékbeli, csaknem 3000 zsidót indították útnak marhavagonokban(Ggs). A szerelvény 3 nap múlva érkezett Auschwitzba.

Heisler András (MAZSIHISZ elnök) mellett többek közt felszólalt Fodor Tamás is

A Soproni Levéltár, Soproni Múzeum és a helyi hitközség munkája által jött létre.
Megtekinthető keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között október 31-áig.

Sopronban valahogy mindig rájárt a rúd a zsidókra. Idézetek Sopron történelmi naplójából:

1490.04.06. Mátyás király halála után, bár uralkodása alatt jól éltek, 1-2 nap múlva a zsidóságot börtönbe vetik Sopronban, de Beatrix levele után gazdasági érdekekre hivatkozva szabadon engedik őket.

1521.05.25. I. Lajos rendeletet ad ki a zsidók védelmében: „…szokásaik mellett tartsátok meg őket és minden adósaik részéről származó ügyekben tartoztok nekik igazságot tenni” (S.V.Lt.Lad XVIII. et.y.y.fasc. I.Nr.15.) Ezt követőleg a soproni polgárok a zsidókra támadnak. A pogromok valószínűleg a pénzügyi követelések miatt kezdődtek.

1441.06.25. III. Frigyes német-római császár (1441-1464.) a soproniakhoz írt levelében meghagyta, hogy ne háborgassák a zsidó vagyont, ami 16 házból és egy zsinagógából állt, továbbá a zsidóknak semmi bántódásuk nem eshet, de ennek ellenére Sopron városa folyamatosan zaklatja őket.

A rendezvénysorozat a magyar kormány tízmillió forintos támogatásával valósulhatott meg.

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. Pingback:Éjjel-nappal Sopron | IkvaHír

  2. Pingback:Megemlékezés a holokauszt 72. évfordulója alkalmából | Cyberpress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .