Browse By

“Emberöltőnyi esztendő”

Az idei év – talán méltán mondhatjuk – különösen mozgalmasra és eseménydúsra sikeredett, tele zavarba ejtő és gyakran megosztó hírekkel.
A jelen puszta tényeinek összegzése helyett most talán érdemes pár pillanatra visszatekinteni arra az esztendőre, ami városunk (és az egész ország) számára még a mostaninál is szédületesebb változásokat hozott: 1989-re, s amelyről már két cikket is leközöltünk idén (lásd itt és itt). Hiszen jelenlegi helyzetünk (annak minden előnyével és hátrányával együtt) nagyrészt ebben az időszakban gyökerezik.
Az akkori őszi keletnémet kivándorlási hullámot követően (mellyel kapcsolatban a hajdani szocialista országok rosszallását is el kellett viselnünk) viharos sebességgel alakultak át intézményeink, a közhangulat alig bírt lépést tartani a történésekkel.
Az MSZMP hirtelen támogatni kezdte a népi kezdeményezést, miszerint szükség van arra, hogy a magyar városok és községek megkapják az önkormányzás lehetőséget.
Az önkormányzatok megalakításának fontossága mellett érvelt Németh Miklós miniszterelnök is, aki külön nyilvános levelet írt Sopronnak, csakúgy mint Pozsgay Imre, aki a Fő téren mondott beszédet az ügyben.
Az utcák, falvak, közterületek visszakapták régi nevüket (a felmerülő javaslatokról itt lehet a legapróbb részletekbe menően olvasni), a soproni ellenzék tüntetést szervezett a munkásőrség megszüntetéséért, ahol a résztvevők “kit védtek? a pártot a néptől, vagy a népet a párttól” feliratú transzparensekkel vonultak fel. Végül a Széchenyi téri postaépület tetejéről novemberben a vörös csillagot is leemelték. Jellegzetes összkép a korról, ahogy a címlap hír alatt nettó 2160 Schillingért megvásárolható Commodore Video Supergame 64 komputer kínálja magát megvételre.
Az Erzsébet / Köztársaság utcai pártépület (amely jelenleg az NYME Közgazdaságtudományi Karának ad otthont) újrahasznosításáról társadalmi, illetve politikai viták egész sora indult el. A csere- vagy pót-középiskolaként, szállodaként, kétnyelvű kereskedelmi iskolaként történő hasznosítás gondolata egyaránt felmerült. Az oktatásügyet az is döntően befolyásolta, hogy a szerzetesrendeket az 1950-es években feloszlató rendeletet visszavonták, így az egyházak joggal követelhették vissza korábbi tulajdonukat az államtól. Ennek következtében lett a Belvárosi Iskola Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, illetve a Berzsenyi Gimnázium újra Evangélikus Líceum.
Mindez rövid időn belül zajlott le. Október 23-án kikiáltották a köztársaságot, majd november 26-án sor került az első, úgynevezett négyigenes népszavazásra. Mint az újságból megtudjuk, a népszavazás pontos részvételi számai rekordgyanúsak:  “az országos 58 százalékkal szemben Sopronban a szavazásra jogosultak 67,4 százaléka ment el és adott le érvényes szavazatot a vasárnapi népszavazáson, pontosan 27.469 fő. A kritikus első kérdésre… a szűken vett városban 50,3 % volt az “IGEN”-ek és 49,7 % a “NEM”-ek aránya.”
A szavazást követően az 1921. december 14-i soproni népszavazás is előkerült, ahol egy körkérdés keretein belül a gazdasági érdek és a lelki tartás kettősségét veszik górcső alá: vajon mennyire él a 80-as évek végén a köztudatban maga az esemény, illetve annak jelentősége.
S ha mindez nem lett volna elég, ahogy az év vége beköszöntött, Romániában kitört a véres forradalom, a gyűlölt diktátor uralma pedig véget ért. A feldúlt állapotok miatt román menekültek sora érkezett Magyarországra (gyakran akkor sem nélkülözve a feszültséget), több városban pedig – köztük Sopronban is – gyűjtést szerveznek a temesvári áldozatokkal való szimpátia jegyében.
Emberöltőnyi esztendő“, ahogy a korabeli sajtóban megpróbálták összefoglalni, mi mindennel kellett megküzdenie az ország népének ez alatt a rövid idő alatt. A sebesen pergő események és kiharcolt vívmányok számba vétele mellett, szilveszter előtt tűnődve teszik fel a gyakorlatias kérdéseket is. Vajon az eladósított ország történetében ismételten a “szabadrablás kora” érkezik-e el, s vajon tudunk-e mit kezdeni a belső szükségszerűség által (is) kikényszerített, “köztünk járkáló demokráciával”…

Mi most nem teszünk fel ilyen kérdéseket, ehelyett álljon csupán – némi iróniát sem nélkülözendő – ez az ősrégi Postabankos köszöntő. Kívánunk mindenkinek bort, búzát, békességet, és mint ahogy annak idején is kívánták: “az ideinél boldogabb új évet”!

postabank