Menü Bezárás

Ezért áll a város: buszmegállókat újítanak

Javában zajlik a „Helyi és helyközi közlekedés integrációja Sopronban és vonzáskörzetében” fedőnevű Új Széchenyi Terves projekt kivitelezése, mely „minőségi előrelépést” jelent majd a Sopronban és „vonzáskörzetében” közösségi közlekedést használva utazók számára. A városban egyelőre annyit lehet látni, hogy egy rakás buszmegállót felaprítottak, és újraszegélyeznek, aszfaltoznak, a buszok alatt pedig BETON lesz, ami ugyebár nem tud megsüllyedni, megolvadni, legfeljebb felfagyni. Sopronban ezért sok helyen kell útszűkületre, kerékpársáv lezárására, kerülgetésre számítani, a Móricz Zsigmond utca-Fapiac-Híd utca útvonalon például 4 egymás utáni megállóban is!

 

Az, hogy egy kis (na jó, elég komoly) útburkolati javítás mennyire hoz „minőségi előrelépést” a buszközlekedésben, egyelőre nem tudom megmondani, ebben a városban igazából az összes buszvonalat meg kellene változtatni, talán az 1-es, 10-es kivételével átszámozásra, járatsűrítésre, racionalizálására, néhol új buszmegállók létesítésére is szükség lenne. A projekthez kapcsolódóan egyébként pozitív lesz majd az a jópár totemoszlop, amit kihelyeznek a városban, és a vidéki járatokat is fogja tudni, valamint természetesen a diszpécserközpont, illetve autóbusz-állomási utastájékoztatás is szükséges fejlesztés volt már.

Információim szerint egyébként vagy idén év végétől, vagy jövő év elejétől CSAK alacsonypadlós buszok fognak majd a városban, helyi járaton közlekedni, remélhetőleg ez nem csak a Credo BN12 és BN18 típusokban merül majd ki, én személy szerint szívesen látnék itt Credo Citadelleket, Nabi Excel -eket, illetve Ikarus 417-eseket is (újabb kiadás).

Nabi Excel – Egy darab jó ideig járta Sopron útjait, de évekkel ezelőtt Győrbe vitték. (kép forrása: Nabi.hu)

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Pingback:Színesedik Sopron buszparkja – IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .