Browse By

Farkas tépett szét egy őzgidát

Feltehetőleg egy farkas tépett szét egy őzgidát Szentmargitbánya mellett az erdőben. Az eset még múlt héten történt. A vadállatot vadfigyelő kamerák is rögzítették. A térség vadászati vezetője a BVZ-nek elmondta, a farkas valószínűleg az erdőben kapta el áldozatát, majd a mellette lévő mezőre vonszolta, és ott tépte szét.


A farkast november óta tartják számon Margitbánya (St. Margarethen), Fertőmeggyes (Mörbisch) és Cinfalva (Siegendorf) környékén, többen is látni vélték az állatot, valaki ráadásul fényes nappal. “Német juhász méretű volt, az viszont biztos, hogy nem aranysakálról van szó” -nyilatkozta a lapnak Jürgen Schindler, vadász. Lehetséges, hogy a farkasnak köszönhetően múlt ki több muflon is Cinfalva környékén, ez azonban nem biztos, a térségben ugyanis jelen vannak aranysakálok.


A margitbányai esetnél DNS mintát vesznek, hogy bizonyítást nyerhessen, tényleg egy farkasról van -e szó. Ha igen, a szakértő szerint az állat a Kárpátokból érkezhetett, miközben falkáját kereste, de az is elképzelhető, hogy Szlovéniából jutott ide.

Néhány éve egy farkas a Schneeberg környékén is tevékenykedett, ő azonban később nyomtalanul eltűnt.