Menü Bezárás

GYSEV a Közlekedési Kultúra Napján

A GYSEV Zrt. is csatlakozott a „Közlekedés Kultúra Napja” 2016-os programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai tegnap, azaz május 11-én a soproni Bastányi-úti vasúti átjárónál szórólapokkal, kvízjátékokkal és matricákkal hívták fel a figyelmet a vasúti közlekedés biztonságára, illetve arra, hogy minden esetben megfelelő figyelemmel kell közlekedni a vasúti átjárókban.


A Közlekedéstudományi Egyesület Magyarországon idén is megrendezte a „Közlekedés Kultúra Napja” eseményét, melynek keretében a GYSEV Zrt. munkatársai szerdán délelőtt és délután is kitelepültek a Batsányi-úti átjáróhoz Sopronban. A sorompó tilos jelzésekor várakozó járókelők szórólapokat kaptak és lehetőség volt kvízjátékok kitöltésére is. A vasúttársaság különböző korosztályoknak szóló tájékoztató anyagokkal és kérdésekkel arra kívánta felhívni a gyalogosok és járművezetők figyelmét, hogy minden esetben figyelmesen és körültekintően haladjanak át a vasúti átjárókon. Szó esett még a magyarországi, és az ausztriai vasúti átjárók közti különbségekről is.

A GYSEV Zrt. az elmúlt években két, nagyértékű projekt keretében jelentősen javította a vasúti közlekedés biztonságát szolgáló eszközrendszert magyarországi vonalhálózatán. Ennek keretében rengeteg vasúti átjáróban emelte a vasúttársaság a biztonsági szintet például LED-es fénysorompókkal, félsorompóval…

A GYSEV Zrt. emellett azt is fontosnak tartja, hogy a hasonló, figyelemfelhívó akciók segítségével támogassa a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését, valamint a szemléletformálást. Mindezen eszközökkel a GYSEV Zrt. azt szeretné elérni, hogy minél kevesebb legyen a figyelmetlenség miatt bekövetkező balesetek száma a vasúti átjárókban.

A vasúttársaság akciójához a Wilfing Áron Egyesület is csatlakozott. Az egyesület önkéntesei a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken történő átkelés és a kerékpározás veszélyeire hívták fel a gyermekek figyelmét.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .