Idén is Doborjánig tekertek

Browse By

Idén már 13.(+1) alkalommal került megrendezésre a Liszt Ferenc Kerékpártúra. Azért írtam “plusz egyet”, mert az első még nem Liszt Ferenc szülőfalujáig, csak Sopronnyékig tartott, és nem is így hívták.

IkvaHír: DSC 1722 (Custom) - indafoto.huA kezdetek óta sok minden változott a kerékpártúra lebonyolításával kapcsolatban: először még engedélyt kellett kérni ahhoz is, hogy a határ átjárható legyen. Aztán már átjárható volt, de csak útlevéllel, most pedig már sehol senki, az EU belső határa gond nélkül átjárható.

IkvaHír: DSC 1683 (Custom) - indafoto.huA Liszt Ferenc Kerékpártúrát augusztus utolsó vasárnapján tartják minden évben, ebből következik, hogy nem szokott túl jó lenni már az idő. Idén ez másként volt: a túra során szikrázó napsütés és hőség, a checkpointokon pedig hűsítő fröccs, sör, ásványvíz várta a kerekezőket. Idén a bukósisakban tekerők egy plusz passztartót, valamint egy kis “sisakban biztonságosabb!” feliratú kártyát is kaptak.

IkvaHír: DSC 1677 (Custom) - indafoto.huA Harka-Sopronnyék-Doborján útvonalon haladó túra során meg lehetett tekinteni Liszt Ferenc szülőházát, ahol a zeneszerző szobrát is megkoszorúzták. Visszatérve Harkára rendelkezésre állt meleg ebéd, sok hűsítő ital, megtekinthető volt egy írsztepptánc-bemutató, valamint volt tombola is, ahova mi is ajánlottunk fel nyereményt: gratulálunk a DAB+ rádió nyertesének!

IkvaHír: DSC 1724 (Custom) - indafoto.hu

TELJES KÉPGALÉRIA ITT!