Browse By

Így kerüljük ki a kópházi dugót

Kópháza határában ugyebár a 84-es főúton tengelysúly-mérő állomást építenek. EZ azért is vicces mert tavaly (tavalyelőtt?) aszfaltozták le a területet, most felbontották megint. A probléma azonban nem itt leledzik, hanem a lámpás forgalomirányításnál. Olykor ugyanis komolyabb dugók is kialakulnak itt, kommentekben olvastam, hogy busz 40 perc alatt jut át a szakaszon, satöbbi. Kerülőútnak a Fertő-parti utat javasolják, de ma reggel a Kisalföld infói szerint már ott is dugó volt. Javasolnám minden gépjárművezetőnek, hogy használják a Waze közösségi navigációt okostelefonjukon, ami nem csak hogy arra tervezi az útvonalat, amerre kevésbé van nagy forgalom vagy dugó, de az ember maga is bejelenthet közlekedési problémákat, anélkül, hogy írogatnia kellene.

Aki Sopron irányából Sopronkövesd felé szeretne közlekedni, van még egy harmadik lehetőség is, már ami az útvonalat illeti. Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) és Füles (Nikitsch) felé közlekedve kikerülhetjük a kópházi dugót, és Fülesen dönthetünk is arról, Sopronkövesd felé szeretnénk haladni, vagy esetleg Und/Zsira irányába. Az alábbi képen a sopronkövesdi variáns látható. Használjátok ezt az útvonalat, ha nem akartok dugóba kerülni! Lehet, hogy egy kicsivel hosszabb, de legalább nem kell 40 percet várni a dugóban…