Menü Bezárás

Kerékpárral a Természetért?

A Fertő tó körüli kerékpáros hálózat fejlesztése (Pályázat azonosító száma: NYDOP-2.1.1/E-13-2013-0001) című projekt keretében a tervek szerint még az idén új kerékpáros összeköttetés létesül Balf és Fertőrákos között. Ennek balfi szakaszával kapcsolatban juttata el hozzánk közleményét Hárs Olivér, a Castanea Környezetvédelmi Egyesület elnöke:

A legegyszerűbb kerékpárnak is nagy előnye, hogy akár kitaposott földúton, gyalogösvényen, nem szúrós és jól tömörített kavicson is el tud gurulni, így szinte bárhová eljuthatunk vele városon kívül is. Ebből következik, hogy teljesen fölösleges az autóutakhoz hasonló széles, aszfaltozott sávokat elvenni a Természettől a kerekezőkre hivatkozva! Éppen a takarékossága, csendes egyszerűsége a legnagyobb előnye a kerékpároknak. Jó is lenne, ha minél többen áttérnének a motoros járgányokról erre az eszközre!

A kerékpáros (és a gyalogos) nagyon találékony és energiatakarékos lény, nem szeret kerülőket tenni, nagy emelkedőkön fölkapaszkodni, és igyekszik minél rövidebb úton elérni a célját. Ezért használjuk örömmel az ösvényeket is! De fontos, hogy mi is valahonnan valahová kerekezünk, nem csak úgy időtöltésként, így az útjaink is akkor jók, ha a legrövidebben célhoz érnek. Sopronban ilyen célirányos, környezetbarát kerékpározási lehetőség alig van, a legújabb terv sem ilyen: a balfi gólyafészektől (Fertő utca) az új díszkútig tartana a mai kedves kis gyalogösvény helyén, a védett fűzfasoron át, tervezett szélessége miatt a nagy fákat kígyózva kerülgetve (a tervek megtekinthetők az itt található előterjesztésben szereplő linken – a szerk.).

Nemcsak fölösleges és környezetkárosító, de biztosan nem vonzaná a kerékpárosokat, hiszen nem rövidít, nem vezet sehová, ráadásul balesetveszélyes és meredek a vége is. A szép nádasszegélyt és fűzfasort viszont tönkretenné, ami a Nemzeti Park és a Világörökség céljaival ellentétes. Ebben az esetben is, de ezentúl mindig jó lenne, ha széles nyilvánosság előtt, egyeztetésekkel, a legjobb megoldást keresve készülnének a környezetünket érintő tervek! Főleg a Nemzeti Park és a Világörökség területén.

Igen, kerékpárral a Természetért, és nem ellene!

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .