Menü Bezárás

Kerékpársáv lett Fertőrákoson

Kerékpársávokat festettek fel Fertőrákoson, illetve még most is folyamatban van egyes részeken a megalkotásuk. Egy rövid, körülbelül százméteres nyitott kerékpársáv már egy ideje használható volt a Fertő felé vezető úton, azaz a Strand úton, ez a KRESZ szabályainak megfelelően fehérre volt festve, és az új aszfaltréteg miatt remekül használható is. Igen, 100 méter.

WP_20151202_14_52_48_ProAzonban amit most festegetnek a Fő utcán, már kevésbé alkalmas bármire. Az utca új útburkolatot nem kapott, néhol kiszélesítették, és itt kapott helyet a kerékpársáv, néhol pedig egyszerűen az út szélére festették. Ahol szélesítés mellett döntöttek, legtöbb helyen zárt a kerékpársáv, egyébként nyitott. Két dologra nem gondoltak: új parkolók egyáltalán nem lettek kialakítva, cserébe a kerékpárosok sem tudják használni rendesen a számukra kijelölt sávot, hiszen minőségük sok helyen egész egyszerűen megbotránkoztató. És ez nem más, mint az Eurovelo 13-as nemzetközi kerékpárút hálózat szakasza…

WP_20151202_14_54_24_ProWP_20151202_14_56_49_ProÖsszehasonlítási alapnak hoztam egy képet, Répcebónya (Piringsdorf) településről, a Felsőpulyai járásból, amin az 50-es főút halad át, és jó minőségű a burkolat, illetve a nyitott kerékpársáv is teljesen használható.

WP_20151202_13_55_47_Pro

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. ladislav

    Amúgy a feljárók előtt miért nem szaggatott? 😀 Bár nem ez a legnagyobb probléma.
    Megint sok volt a felesleges sárga festék, csak nem volt olyan aki gondolkodott is volna mielőtt festegetni kezdtek.

  2. zeta

    Az az idióta agyatlan, aki átfestette fehérre, és jelzés nélkül „kivezette” a faluból Balf felé…. A kerékpárosok többsége megy a vonalvezetés után, lazán elkerüli a vadiúj kerékpár utat, és bóklászik az autók közt tovább. A nem egyértelmű táblázás miatt Balf felől is sokan lejönnek a régi útra. Csak gratulálni lehet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .