Menü Bezárás

Kis sörfőzde a hegység tövében

Magyarország, és Ausztria is bővelkedik kis sörfőzdékben, ám környékünkön a Soproni Sörgyár szinte mindent letarol. Ennek ellenére működik egy kis sörfőzde a Soproni-hegység lábánál, Kaboldon (Kobersdorf), a településen, mely váráról, és ásványvizéről is híres.

A Kobersdorfer Schlossbräu márkanevet 2005-ben védették le, a sörfőzde jelenlegi helyén azonban 2009-ben kezdett el üzemelni. A tulajdonos, Peter Döllinger korábban már dolgozott a sörüzletágban, azonban néhány éve úgy döntött, saját sörfőzdét alapít.

A Kobersdorfer Schlossbräu szlogenje 4 nyelven is elérhető: Dein Bier aus der Heimat – A hazai sör – Tvoje pivo iz domovine – Tro schejro andar tro vilago, ezzel nem az országra fókuszálnak, hanem az alapanyagok származására, ugyanis a 100% bio termékekből előállított sör minden alapanyaga a térségből kerül szállításra. Ez egyrészt a környékbeli mezőgazdászoknak előny, másrészt a sörgyártáshoz is könnyebbség, hiszen a közelség miatt kisebb a szállítási költség.

Forrás: probier.wordpress.com
Forrás: probier.wordpress.com

A sörfőzde nem nagy, évente mintegy 700 hektoliter sör készül itt, összehasonlításképpen például az Ottakringer sörgyár „egyhuzamra” 450 hektolitert állít elő. A főzdében többféle sör is készül: Kobersdorfer Märzen, Kobersdorfer Pils, Kobersdorfer Honigbier, egy különleges, parafadugós palackban tartott Fior Kurnin nevű, szűretlen sör, különböző fesztiválsörök, illetve itt készül Bécsújhely város hivatalos söre, a Wiener Neustädter is.

Amikor Döllinger urat arról kérdeztem, miért nem kapható például Sopron kocsmáiban a söre, kicsit elkomorodott, elmondása szerint a magyar adórendszer nagyon kedvezőtlen, elsőre egy nagyjából 100.000€-s, elvileg visszatérítendő összeget kellene befizetni, aztán lehet rendszeresen adózni, azonban úgy látja, az elsőre befizetendő összeget a jelenlegi politikai helyzetben nem biztos, hogy visszakapná. Így maradnak, az ausztriai beszerzési módok: a sör Közép-Burgenland, és a szomszéd járások vendéglátóipari egységeiben, a környék rendezvényein, illetve közvetlenül a sörfőzdéből szerezhető be, praktikus, 0,33 literes csatos üvegben.

Tehát aki hozzá szeretne jutni, ehhez a 100% helyi alapanyagokból készült BIO sörhöz, keresse fel a sörfőzdét:

A-7332 Kobersdorf (Kabold), Hauptstraße 43.

Nyitva-tartás:

Hétfőtől csütörtökig telefonos egyeztetés után
Péntek 14-18 óráig
Szombat 10-13 óráig
Vasárnap zárva

Telefon: +43 261 820 173
Mobil: +43 664 356 4600
Hivatalos weboldal: www.kobersdorfer.at
Hivatalos facebook: http://fb.com/kobersdorfer.schlossbrau
Kobersdorfer a Ratebeer.com-on: http://www.ratebeer.com/brewers/kobersdorfer-schlossbrau/15593/
Az ORF Burgenland riportja 2009-ből: https://www.youtube.com/watch?v=1xRv6qDevkE

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Pingback:Átalakítják a kaboldi ásványvízkutat | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .