Menü Bezárás

Lakosság fórum volt a Széchenyi tér felújításával kapcsolatban

Csütörtökön mutatták be a Liszt-központban a belváros megújítását célzó tervek hiányázó elemeit. A szóban forgó és a médiában is nagyobb érdeklődést kiváltó Széchenyi tér mellett a Kis-Várkerület látványtervei is előkerültek.

A fórumon megjelentek száma az interneten zúduló, az átlagosnál jóval több interakciót kiváltó viták, érvek és több újságban is meghirdetésre kerülése ellenére nem volt sok, a konferencia-központ termében a létszám a száz főt közelíthette meg, sok volt az üres szék is. Dr. Fodor Tamás polgármester pár perces késéssel kezdődő nyitóbeszédében először megdicsérte a jelenlévőket, hogy örül annak, hogy ilyen érdeklődés van a téma iránt, szeretnék az emberek véleményt meghallgatni, már azokét, akik eljöttek.
Kiemelte, hogy a levetíteni kívánt tervek és az facebookos felületükön megjelent látványterv, nem holmi párnapos agyszülemény, hosszan előkészített, egyéves munka eredménye az a bizonyos kiforrott tanulmány, amit a lakosság is véleményezhetett.

Jó nekünk, hiszen ki akarna egy egész éven át tervek felett virrasztani.

A polgármesteri beszédben elhangozott az is, hogy a projektet a el kell használnunk az EU-pénzeket, mert 2020 után lezárul a felzárkóztatási ciklus.

Lépni kell, különben semmink sem lesz.

A viszonylag hosszú, negyedórás beköszönő beszédben arról sem hallgatott, hogy bizonyos sajtóorgánumban félrevezető, megtévesztő, pontatlan adatok jelentek meg.

A valóságot nem fedő információkat helyre kell tenni.

Az autók száma egyre több Sopronban, ezen a polgármester úr elmondása szerint nem tudunk mit változtatni, a belvárost nem lehet növelni, a szülők az iskola kapujáig viszik a gyerekeket, és elhangzott, hogy ebbe bele kell törődni.

Ezt követően Szabó Levente, a Hetedik Műterem építésze diavetítés kíséretében beszélt a projektről. Közlekedésmérnök kollégái nem tudtak részt venni, így őket is megpróbálta képviselni.
A Kis-várkerületről is esett szó, de a hangsúly a Széchenyi téren volt. Talán érthetőbb is, a terveket megfigyelve, a Kis-Várkerület szinte egy az egyben a megújult Várkerület folytatása lesz. Pozitívumként megemlítésre került, hogy lehet majd parkolni is.

szechenyi-ter-01 (Large)
A Geum és a Hetedik terve, forrás: Sopron Önkormányzata

A Széchenyi tér belső, a belvároshoz közelebb eső részén lesz egy úgynevezett szervizút is, a jelenlegi forgalmi iránynak megfelelően. Innen érhető el a Templom utca is. Ennek a szervizútnak a forgalomkorlátozás mértéke még nincs eldöntve. A szervizút a Liszt-központ és a Dömötöri-Perkovátz kiülő előtt tér vissza, csatalakozik bele a körforgalmi funkciók szerint működő csomópontba, ami KRESZ-béli hovatartozását tekintve nem minősül körforgalomnak. A mostani, egész teret megkerülő forgalom csak erre a kicsi körre szűkül, így lehetőség lesz például a Rákóczi utca felől direktbe a mélygarázs felé menni. Na de nem csak hűbelebalázs módjára, jelzőlámpák segítségével. Lámpás kereszteződésekből a mostaninál egyel lesz kevesebb. A Várkerület-Széchenyi kereszteződésénél is marad lámpa.

A leendő 1956-os szobor nem a mostani két fő elem, a Széchenyi szobor és a Hűség zászló tengelyébe fog esni, kevésbé domináns szerepet fog betölteni. Az idei ’56-os emlékév miatt, a szobor már október 23-án avatásra kerül, és az azt körülvevő rész már ideiglenesen az tér új arculatába illeszkedik.

A Városfejlesztési Bizottság részéről Mágel Ágost is mondott pár szót, városunk főépítésze nem adott hangot gondolatainak, de a tervtanácstól is érkezett felelős személy.
Helyt kaptak az érdeklődők is. A közlekedés mellett a növényzet, a fagyal sövénysor volt fontos többek számára. Mágel Ágost a kérdéseknek elébe menvén, elmondta, hogy valóban kevesebb parkoló lesz, szám szerint huszonöttel, de a mélygarázs és az Árpád utcába létesítendő parkolókomplexum ezt a problémát kívánja orvosolni. De ez sem kényelmes mindenkinek, a belvárosiaknak legalábbis negatívum, nem biztos, hogy a legközelebbi parkolóban meg tudnak állni.

Ez van. Jobb megoldás?

Hárs Olivér felszólalásban kértnek eleget téve az önkormányzat megígérte, hogy bevonják a Castanea Környezetvédelmi Egyesület. Másnak pedig az volt a kifogása, hogy a Mátyás király utca felőli csomópont bizony körülményesen közelíthető meg a Széchenyi térről érkezve. Önkormányzati képviselőkön kívül a soproni közéletből több ismert szereplő is felismerhető volt a sorok között. Olyan kérdés is felmerül, miszerint Széchenyi István szobrát miért nem fordítják befelé. Gőbl Gábor lézeres iránymutató segítségével is mutatta, hogy a téren tartózkodók számára a fák kitakarják a szobrot, ahol most rendezvények szoktak lenni, az az új felállásban már nem jön ki ugyanúgy.
Az emberek belül lesznek ha ezzel az egységes belváros megvalósulásával, Széchenyit ne az autósoknak mutogassuk. Mintha több kérdéssel is készült volna, de már érkezett is a válasz. Széchenyinek nyugatra kell nézni, a tervező szerint erre büszkének kell lennünk, ennek a nyugati orientálódásnak a jelenünkben is üzenete van.

Másik kérdésre válaszolva derült ki, hogy az óra is marad a Liszt-központ előtt, nyilván odébb tolódva. Az említett Perkovátz-Dömötöri féle kiülőhöz nem akarnak nyúlni, szerves része a városnak, az emberek megszerették. A kerékpáros közeledés is a szervizúton fog lebonyolódni. Volt olyan kérdés is, hogy az említett kis körforgalmi funkciók szerint működő csomóponton, ami KRESZ-béli hovatartozását tekintve nem minősül körforgalomnak, miként fog áthaladni a csuklós Credo, az a válasz érkezett, hogy be fog tudni kanyarodni. A szervizút fentebb ismertetett részleteit is egy kérdés kapcsán mondták el. Felmerült az is, hogy sok lesz a fekete térkőből, globális felmelegedés is van, miegymás. Na de, az emberek szebbnek tartják az aszfaltnál, erre igény van, hangzott el.

Nem maradhatott el az az álláspont is miként minden jó volt úgy ahogyan volt, a szervizutakkal, zöldterületekkel, parkolókkal. És most ezt is tönkre teszik, mármint a Várkerület után ezt is. Visszatérő kérdés volt a parkolás és a közlekedés mikéntje. Egy fiatal felszólaló azt nehezményezte, hogy előbb kellett volna megcsinálni a parkolóházat, megoldani a parkolási helyzetet, és utána nekiállni szétszedni a teret. Egy belvárosi szállástulajdonos megdicsérte a terveket megosztotta tapasztalatit, hogy a belvárosi beléptető rendszer többnyire nagyon jól működik.

Az egyoldalra tolódott forgalommal kapcsolatban is felmerült pár vitatéma, kialakulhatnak torlódások a árufuvarozás, postához tartozó járművek miatt, vagy hogy a buszmegállóból elinduló autóbusznak a rendőrlámpa előtt túl közel kell visszasorolni. A rekorder felszólaló, aki egyébként rendszeres közmeghallgatás részvevő is közel tízpercben kapott szót.

A videó amit nem állítottak hivatalosnak a feltöltői, de a polgármester valótlannak.

A közreadott látványtervek, bár valóban nem közlekedéstechnika helyszínrajzok, hanem látványtervek, szépek rajta a fák, a játszóterek, de pár, a közlekedés rendjét szabályozó fontos részlet jelentősen elnagyolt és nehezen meghatározható.

Apró megjegyzés, a rutinosak le szokták kapcsolni a villanyt prezentáció közben, különben nem látható a dia.

Ez történt laza másfél-kétórában, csütörtökön.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .