Menü Bezárás

Lépj be velünk az új diagnosztikai tömbbe! / képek+video

Az új diagnosztikai tömb bejárására kaptunk meghívót, amit elsősorban a városvezetőknek, a térség háziorvosainak, a kórház dolgozóinak illetve a Gyógyközponttal együttműködő szervezetek képviselőinek tartottak. A bejáráson dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő ( aki a beruházást még kórházigazgatóként indította el és a mai napig is támogatja ) köszöntötte a meghívottakat, majd az ő vezetésével kaphattunk bepillantást az új tömb jelenlegi kivitelezési állapotába. Rengeteg információt kaptunk, amiből talán már az elején kiemelnék egyet, ami talán a leginkább érdekel mindenkit. Az új tömb az engedélyezési folyamat befejeztével már jövő év elejétől fogadhatja a betegeket.


Dr. Molnár Ágnes köszöntőjében persze sokkal alaposabb és bővebb tájékoztatást tartott, amiből csak részleteket ragadnék ki. Az országban 330 milliárd forint értékben zajlanak egészségügyi beruházások melyből Sopronban 8,5 milliárd forint segíti az egészségügyi ellátórendszer fejlesztését. Az 5 milliárd forintos diagnosztikai tömb építése mellett korszerűsítésre kerül a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO), a központi műtőblokk is és a betegélelmezés területén is komoly fejlesztések várhatók. A jövőben megvalósul a 2 milliárd forintos orvostechnikai eszközbeszerzés is, aminek keretében a röntgen osztály új mammográfiás készülékkel, csontdenzitométerrel, a stroke és érrendszeri betegek vizsgálatára alkalmas CT berendezéssel illetve 8 modern ultrahang készülékkel gazdagodik. A gasztroenterológiai osztálymunkáját fejlett endoszkópos, laparoszkópiás egység segíti majd, a patológiai osztály, a központi sterilizáló és a rehabilitációs szakterületek is új műszereket kapnak. A Dunántúlon másodikként telepítenek városunkba PET CT-t, amivel lehetőség nyílik a daganatos megbetegedések korai felismerése. A modern MRI készülék pedig majd hatékonyabbá teszi a diagnosztikai folyamatokat. A Soproni Gyógyközpont infrastrukturális adottságait nézve kiemelkedik az ország egészségügyi intézményei közül, ennek egyik bizonyítéka az is, hogy a napokban, immár második alkalommal elnyerte a MEDICINA TOP 200 szavazáson a KIVÁLÓ VÁROSI KÓRHÁZ címet.

Dr. Fodor Tamás polgármester is köszöntötte a résztvevőket és hangsúlyozta, hogy a diagnosztikai tömb megépítése és a gyógyközpontban zajló fejlesztések szerves részeit képezik a város egészségfejlesztési terveinek. Valamennyi sopronit és vonzáskörzetében élőt érint ez a beruházási folyamat, hiszen nem csak az itt dolgozik munkakörülményeit javítja, hanem a térség 120 000 lakosának a XXI. századi egészségügyi ellátását is lehetővé teszi.

Alapos bejáráson vehettünk részt, ahol minden tájékoztatást megkaptunk az adott helyiségek, blokkok jövőben funkciójáról, és készséggel segítettek minden egyéb kérdés megválaszolásában is. Nem vagyok egy építészmérnök vagy kivitelező, sőt gyakorlatban sem ismerem az egészségügy munkáját, tehát csak mint laikus tudok nektek véleményt formálni. Ami így elsőre feltűnt, minőségi anyagok és szép kivitelezés fogadott minket, no persze helyenként látszik, hogy még van munka, viszont valóban egy nagyon modern és mondhatni funkcióját tekintve egy kimagasló diagnosztikai tömb bejárásán voltunk.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .