Menü Bezárás

Miért ne lehetne máshol uszoda Sopronban?

Sopronban, a szűkebben vett városban régebben több uszoda is működött. Ilyen volt a Nagyuszoda, a Kisuszoda, amik nem meglepő módon az Uszoda utca környékén, a mai Fűzfa sor mellett helyezkedtek el, emellett volt uszodája a pamutiparnak, sőt, volt egy kisebb medence a Botanikus kertben is. Persze meglehetősen régóta létezik a Lövér uszoda is, ehhez kapcsolódik az 1970-es években épült Fedett uszoda is, mai nevén Csik Ferenc Uszoda.

Gyerekkoromból emlékszem, hogy a Lövér fürdő kinti medencéje mindig hideg volt. Ezt mostanra némileg kompenzálták a napkollektorokkal (napelemekkel?) ám azért nézzük meg a tényt: maga az elhelyezkedés nem a legoptimálisabb. Eleve észak-északkeleti fekvésű a terület, és ugyebár lejt. Ráadásul dombokkal van körülvéve, ami szintén konzerválja azt, hogy ne itt legyen a legmegfelelőbb az éghajlat egy(-két-három) szabadtéri medencének. Akkor sem, ha lefednék.

Új uszoda látványterve, Forrás: kisalfold.hu

A fedett uszodára mondhatjuk, hogy jó helyen van, mert jó helyen van. Kiemelt fejlesztési tervek között szerepel, hogy ezt az uszodát is a „Lövérek program” keretein belül fejlesztik (a jelenleg fedetlen medencéhez hasonlóan), kibővítik. A gond csak az, hogy a terület, amin jelenleg a fedett uszoda található, kissé szűkös, és ahhoz, hogy ezt ki tudják bővíteni, a természetből kellene elcsippenteni egy kicsit. Na de felmerül a kérdés: ha már rendelkezésre állnak források, miért nem lehet Sopronnak több uszodája?

Az új fedett uszoda látványterve, Forrás: Sopron Önkormányzata (Cyberpress.hu)

Az én véleményem az, hogy kellene létrehozni egy új városi uszodát. Maradjon meg a mostani is, de legyen egy új, akár versenymedencékkel, akár élményelemekkel, akkor is, ha a szűkebben vett városban gyógy- illetve termálvíz nem érhető el. Hiába történtek az elmúlt években fejlesztések mind a Lövér fürdőben, mind a Tómalmon, nyaranta sokan továbbra is Hegykőre, Somfalvára, Sopronkeresztúrra járnak, ha viszont lenne egy remek, jó elhelyezkedésű infrastruktúra Sopronban is, valószínűsíthetően itt maradnának, vagy akár még máshonnan is jönnének ide. Bécsújhelyet lehet példának hozni, ahol a 70-es években viszonylag a belvárosban volt már fedett uszoda, a 2000-es évek elején azonban a város szélén, az újonnan létesült ipari parkban hozták létre az Aqua Nova élményfürdőt, mely tömegközlekedéssel, kerékpárúton, és közúton is remekül megközelíthető. Mivel sík területen helyezkedik el, az időjárás is kedvező, bár az igaz, hogy szabadtéri medencéje nincs. Egy szabadtéri uszoda is van egyébként a városban.

Az Aqua Nova Bécsújhelyen, ez nem látványterv

Véleményem szerint az egyik legalkalmasabb terület egy új uszoda létrehozására egyértelműen a TESCO mögötti terület lenne, valahol azon a környéken, ahol az Ikva és a Rák-patak egyesül. Kellően sík, napsütéses, a közelben futó Győri útnak köszönhetően könnyen megközelíthető (kerékpárútról, közútról egyaránt). De ez 100% -ban az én véleményem, ezzel lehet egyetérteni, és lehet nem egyetérteni.

Ez is érdekelhet

3 Comments

  1. Klára Solymosi

    Már csak azért is érdemes megfontolni, mert a jelenlegi helyen elég korlátozott a parkolási lehetőség.

  2. ultrabuk

    Nincs itt min gondolkozni, erre kapott pénzt az önkormányzat ez, van, ez lesz. Másikat fenntartani a jelenlegei helyzetben pedig nem lehetséges. További eszmefuttatás értelmét vesztette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .