Menü Bezárás

Pörkölt, zenei programok és játékváros. Sikeres volt a tómalmi szezonnyitó!

A Tómalmi Szezonnyitó Juniálison a gyermekeket játékváros a felnőtteket pedig a Bormarkenting Műhely prezentálásával borkóstoló, a színpadon pedig remek zenei program várta.  A már hagyományosnak mondható pörköltfőző verseny természetesen most sem maradhatott el, amelyre idén 12 csapat nevezett és nemes küzdelmet vívtak egymással.

Dr. Simon István, a részönkormányzat elnöke nyitotta meg reggel 10 órakor a rendezvényt és egyben ő adta meg az idei pörköltfőző versenyhez is a start jelet. Jó idő, remek hangulat és szakértő kezek szorgoskodtak a bográcsok körül, és ahogy én láttam, bizony mindenki egy „tuti” recept alapján dolgozott. Bevallom, picit elfogultan szemléltem a nagy sürgés-forgást, hiszen már az előkészületeknél kiválasztottam a kedvenc csapatot, a Média Csapatot. A szimpatikus fiatalok alkotta team szemében láttam meg elsőként az elszántsággal ötvözött szakmai tudás minden csínját-bínját, és meggyőződésem volt, hogy nem is lehet más a verseny győztese, csakis ők.

A Média csapat munkában

Rajtuk kívül részt vett még a megmérettetésen az Art Shéf Csapat, az Arany Csapat, a Frissen Sült-Főtt Csapat, a Börtön Csapat, a Gyöngyvirág Csapat, a Game Over Csapat, a Papucsvirág Csapat, a Színész Csapat, a Kőhidai Belevalók Csapat, a Tómalmi Tulkok Csapat valamint a Régiek Csapata, akik persze szintén hozták a mesterfogásokat és a konyhai titkokat, hogy őket kiáltsák majd ki végső győztesnek.

Jens és Norbi a Game Over csapatából

Telt múlt az idő, szállt a füst és a finom illatok keveréke, rotyogtak a bográcsokban az ételek, és mindezt fantasztikus hangulat kísérte. Amikor elhangzott a „Fakanalat le, a bográcstól el!” felkiáltás, nem volt más hátra, mint hogy a zsűri kezdetét vegye az értékelésnek. Krauszpek Ferenc mesterszakács-séf elnökletével a zsűri tagok, Firtl Mátyás,  Fodor Tamás és Simon István értékelték a finomságokat. Nem volt könnyű a zsűri feladata, hiszen 12 remekművel volt dolguk, 12 féle pörkölttel, de megszületett az eredmény. Konkrét helyezés nélkül mindenkit győztesnek nyilvánítottak, hiszen lehetetlen lett volna besorolni az ételeket egy rangsorba, mindegyik más ízlésvilág szerint készült, és mindegyik egy igazi mestermű lett. Ez is azt igazolta, hogy bevált a megérzésem, a Média Csapat győztes lett! Gratula nekik, szép munka volt fiúk! Ezt követően minden kilátogatót és érdeklődőt megvendégeltek az elkészült ételekből, ami szokás szerint nagy népszerűségnek örvendett és gyorsan fogyott!

Az óriás csúszda népszerű volt

A verseny közben természetesen a játékváros is benépesült, ahol arcfestés, légvárak és focipálya is várta a lurkókat, egészen a kora esti órákig.

A színpadon színes programok váltották egymást és kivétel nélkül nagy sikert aratott minden fellépő. Jó volt látni, hogy sokan táncra perdültek és igazi buli hangulat alakult ki.

Kiss József gitárművész

Jár a köszönet Dr. Simon Istvánnak és a részönkormányzatnak, hogy idén is megszervezte a szezonnyitót, amivel nem csak a tómalmaikat és a környéken élőket, hanem minden kilátogatót megajándékoztak egy nagyszerű rendezvénnyel.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .