Menü Bezárás

Rossz tábla, rossz helyen, rossz felfestéssel

Azt hittem, 2014-re már odáig nő a soproni kerékpározás súlya, olyan szintre emelkedik a kerékpárosok iránti tisztelet, hogy olyan ámokfutást, mint amit a belvárosban csinálta kerékpáros infrastruktúra gyanánt, nem fognak újra elkövetni. Hát tévedtem, ezek szerint van még hova süllyedni.

A B322 (értsd ágfalvi kerékpárút) Frankenburg út és Mártírok útja közötti szakasza elég furcsa jelenség volt eddig is. A Gödör lakótelep és a Jókai utca között osztott gyalogkerékpárút van, ahol eddig fordított tábla volt, most legalább sikerült kicserélni, ahogy a kerékpáros átvezetést is felújították, és zebra is érkezett. A bringagyalog mellett itt érdemes lenne kerékpáros nyomokat is felfesteni az útra, hiszen aki tovább akar menni a Vörösmarty utca felé, vagy a Jókai utcából jön, vagy a Zsilip utca felé menne, a jelenlegi gyalogkerékpárútról nem jöhet le, így most is sokan az úton tekernek.

A gyalogkerékpárút mellett kerékpáros nyomokon is közlekedhetnénk

A Jókai utcától a Mártírok útjáig azonban SEMMILYEN tábla nincs, márpedig a kereszteződések feloldják az előzőeket. Felfestés egy jó darabig nincs, aztán SZAGGATOTT vonal, régen pedig ennek az egyik oldalán volt kerékpár jelzés. Az út keskeny, a szaggatott vonal két oldalán levő sávok együtt is alig mondhatók elégségesnek a kerékpáros és gyalogos forgalom levezetésére. A Mártírok útja kereszteződésénél viszont most egy KERÉKPÁRÚT VÉGE táblával találkozhatunk a jobboldalon, a baloldalon pedig KERÉKPÁRÚT KEZDŐDIK tábla. Így, egymás mellett. Ez ugye már alapból hülyeség, hiszen nem csak és kizárólag a kerékpárosok számára fenntartott útról érkeztünk, a KRESZ szerint pedig az a tábla érvényes, ami a jobb oldalon van.

Na de a vicc az egészben, hogy a kereszteződésbe zebrát festettek, KERÉKPÁROS ÁTVEZETÉST NEM! Tehát gyakorlatilag ha a bringagyalog(?) aluljárók felől érkezik az ember, le kell szállnia, áttolnia két zebrán, és legközelebb a Tóth Antal utcában szállhat nyeregbe (már ha arra szeretne menni), ugyanis ott van kerékpárút kezdete tábla. Az a kerékpárút egyébként szerintem teljesen felesleges, megfelelően széles, forgalomcsillapított utca mellett nagyon sok értelme van.

Mikor elkezdték csinálni, én meg jóhiszeműen azt hittem, hogy kerékpáros átvezetés lesz, és végre legálisan be lehet majd tekerni az Erzsébet kertbe is, de neeeeeeem…….

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .