Új műfüves futballpályát avattak Sopronban

Browse By

Sopron önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az egészséges nevelésre, ezért fontosnak tartja, hogy a Magyar labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjában részt vegyen.

Az MLSZ a kormány által létrehozott TAO-rendszeren keresztül vállalja a beruházás 70%-át, így a pályázó önkormányzatnak a költségek 30%-át kellett biztosítania. A tóparti pálya teljes beruházása 27 millió forint volt, ebből közel 8,1 millió forintot finanszírozott az önkormányzat saját forrásból. A kisméretű 20×40 (22*42 m) műfüves pálya 3×2 méteres kapukkal, palánkkal, világítással és labdafogó hálóval van ellátva. A pálya körül viacolor járda épült.

Fotó: Leczovics Zsolt

A fejlesztéseknek köszönhetően így már három műfüves kispálya – és három salakos pálya – áll a városi bajnokság különböző osztályaiban szereplő csapatok rendelkezésére.

A „tóparti pálya” – a többi pályához hasonlóan – nem csak a városi bajnokságban szereplő amatőr csapatok számára nyitott, hiszen a mindennapi testnevelés órák során is igénybe vehető az iskolák számára.

Fotó: Leczovics Zsolt