Menü Bezárás

Változások a soproni buszközlekedésben

Megszűnik az Aranyhegyi lakópark! Na persze nem a lakópark maga, hanem a buszmegállója. És ez sem teljesen igaz, csak átnevezik azt. Ez is egyike azon változásoknak, amiket az ÉNYKK Zrt., illetve Sopron önkormányzata a holnapi naptól, azaz július 9-étől vezet be Sopronban. A legtöbb változás az Aranyhegy egyirányúsításával, illetve a Rákosi út közelgő lezárásával függ össze, azonban vannak itt más változások is, lássuk csak.

  • Az 5 és 5A jelzésű járatok a Jereván lakótelep felé a „Csengery utca 89.” megállóhelyen is megállnak.
  • A 7, 7A, 7B, 27, 27B autóbuszvonalak számára új végállomás kerül kijelölésre a Csengery utcában, a Király Jenő utcai kereszteződés után. Az új végállomás elnevezése: „Csengery utca, Király Jenő utca”. Fenti időponttól kezdődően a 7, 7A, 7B, 27, 27B jelzésű autóbuszok a Jereván lakótelep felől ide érkeznek, és a menetrendben szereplő indulási időpontban innen indulnak vissza a Jereván lakótelep felé. A GYSEV pályaudvar kapcsolatának megőrzése érdekében visszafelé megállnak a „Csengery utca, nyomda” megállóhelyen is, ott azonban nem várakoznak. A Csengery utcában közlekedő többi autóbuszvonal járatai az új „Csengery utca, Király Jenő utca” megállóhelyen nem állnak meg.

  • Az „Aranyhegyi lakópark” megállóhely elnevezése pontosításra kerül, új elnevezése: „Rákosi út, Ív utca”.
  • Az Aranyhegyi lakóparkban új megállóhely létesül a 27 és 27B vonalakon „Faller Jenő utca” elnevezéssel a Faller Jenő utcában, a Gold Apartmanház mellett. Az autóbuszok mindkét irányban a „Boldogasszonyi utca” és a „Rákosi út, Ív utca” megállóhelyek érintését követően állnak meg az új, „Faller Jenő utca” megállóhelyen.
  • A 27 és 27B jelzésű autóbuszok állandó jellegű útvonala Aranyhegyen a következőre változik. Jereván lakótelep – 84-es főút és a Csengery utca – Híd utca felől egyaránt: Rákosi út – Ív utca – Tómalom utca – Boldogasszonyi utca (forduló) – Tómalom utca –  Rákosi út – Ív utca – Faller Jenő utca – Verő József utca – 84-es főút. Az „Aranyhegyi ipari park” megállóhely déli (Agyag utca felőli) oldala megszűnik, az autóbuszok mindkét irányban az északi oldalon (az inkubátorház előtt) állnak meg. Ez az állandó jellegű útvonal azonban várhatóan csak 2016 októberében kerül használatba, addig a Rákosi út felújítási munkálatai miatt az autóbuszok egyelőre terelőútvonalon közlekednek, a következők szerint.

Vannak ideiglenes változások is, amik a következők:

– 2016. július 9-én (szombaton) üzemkezdettől 2016. július 11-ig (hétfőn) üzemzárásig a Rákosi út – Híd utca csomópont, valamint a Rákosi út Híd utca – 84-es főút közötti szakasza kerül lezárásra, ezért az 5Y, 6, 7, 7A, 7B, 13, 13B, 27, 27B, 33 (7205) jelzésű autóbuszok is terelőúton közlekednek. A felsorolt autóbuszok nem érintik a „Híd utca, Rákosi út” és a „Rákosi út, Híd utca” megállóhelyeket, valamint a 27 és 27B járatok a Jereván lakótelep felől érkezve az „Aranyhegyi ipari park” megállóhelyet sem. A késések mérséklése érdekében az autóbuszok a terelőúton érintett, de állandó menetrendjükben nem szereplő megállóhelyeken nem állnak meg!

– 2016. július 12-én (kedden) üzemkezdettől várhatóan másfél hónapig a Rákosi út Híd utca – 84-es főút közötti szakasza kerül lezárásra, ezért ebben az időszakban az 5Y, 7, 7A, 7B, 27, 27B jelzésű autóbuszok közlekednek terelőúton. Az autóbuszok a Rákosi út helyett végig a Híd utcán közlekednek, emiatt a „Kőrösi Csoma Sándor utca (temető)” megállóhelyet kizárólag a 27 és 27B jelzésű autóbuszjáratok érintik (és az útiránynak megfelelő oldalon állnak meg), míg az  5Y, 7, 7A, 7B jelzésű autóbuszjáratok ideiglenesen nem érintik. Továbbá a Jereván lakótelep felé közlekedő 5Y, 7, 7B, 27, 27B jelzésű autóbuszjáratok a „Rákosi út, Híd utca” helyett a „Híd utca, Rákosi út” megállóhelyen állnak meg.

További információ: www.enykk.hu

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .