Menü Bezárás

VÉGRE! Megkezdődtek az M85 munkálatai Sopronnál!

A pillanat, amire sokan vártak. Földmunkák kezdődtek Sopron mellett, illetve a Soproni járás több részén is az M85-ös gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban. Sosem álltunk még ennyire közel ahhoz, hogy tényleg szélsebesen haladhassunk Győr vagy Bécs felé…

Mondjuk még nem az építési munkálatok kezdődtek, csak a terep előkészítése a régészeti feltárás megkezdéséhez. Egyébként  a tervezett beruházás előzetes régészeti dokumentációjához kapcsolódó terepbejárást 2016. szeptember 22-én és szeptember 23-án végezték el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai, legalábbis az ERD (előzetes régészeti dokumentáció) leírása szerint.

Persze láttunk már olyat, hogy a régészeti feltárás munkagödrei évekig díszítették a szántóföldeket, érdemi munka azonban nem folyt (Amikor az enesei elkerülőn kívül még semmi sem volt az M85-ből), de reméljük, sőt, bízzunk benne, hogy itt ilyen nem fog előfordulni.

A Cyberpress most sorozatba kezdett, ahol sorra veszik az M85 környékbeli szakaszait, ott milyen megoldásokkal teremtik meg a kapcsolatot a környező utakkal, milyen környezetbeli változásokra lehet számítani, satöbbi…

Viszont arról még nem esett szó, hogy az osztrák oldalon hogy kapcsolódik majd az A3-hoz az új M85-ös. Sajnos erről túl sok információ nem is áll rendelkezésre, de tervek készültek. Ezek szerint Vulkapordánytól egészen a cukorgyárig párhuzamosan futna a főúttal, ott a cukorgyár erejéig rátérne a jelenlegi 16-os útra (de hogy?), majd kelénpatak felé ismét önálló terepen, a jelenlegi elkerülő túloldalán haladna a határ felé. Sajnos itt vége szakad az elérhető térképnek.

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Karakás János

    Vegre?! Kinek?
    Kinek gazdasagi erdeke fuzodik hozza?
    Vagy annak ki keveske penzen puhenokertet alakitott ki maganak es most viszik. Vagy annak kinek nem ajatitjak ki a teruletet, de kozerdekre hivatkozva azon jarnak keresztul ill felszini munkat vegeznek. Es utanna mindent othagy nak mint eb a szaharat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .